36.rész

Sziasztok! Szeretnék elnézést kérni a késésért. Nem volt gépem, mert elvitték újratelepíteni. Ennek van rossz és jó oldala is. A rossz az, hogy mindenem elveszett, de megoldottam. A másik rossz dolog, hogy nincs Word a gépemen és valamilyen csoda folytán nem is jó rajta, ezért Open Office-ban írom az új részeket. Ez annyiban rossz, hogy amikor párbeszédet írok, akkor a kötőjel helyett egy fekete pontot tesz. A következő résznél megpróbálom megoldani ezt a problémát. Remélem, hogy nem haragudtok meg. Kellemes olvasást!

Az új blogomat is elkezdtem már, abban is valószínűleg ma várható új rész:) http://youirritatemebutiloveyu.tumblr.com/ Puszi: Szter xx.

*Darcy szemszöge*

Hajnalban arra ébredtem, hogy szörnyen fáj a fejem. Kimásztam Harry mellől az ágyból úgy, hogy ne ébredjen fel. Levánszorogtam a konyhába és bevettem egy fájdalomcsillapítót. A telefonommal a kezemben feküdtem le a nappaliba. még csak fél négy van. Gondoltam keresni kéne valami olvasnivalót. Kutattam a telefonomon egy csomó könyv után, mire megtaláltam a tökéletest.

Magával ragadott a történet és észre sem vettem, hogy már nyolc óra. Letettem a "könyvet" és a konyhába mentem, valami reggeli után kutatva. Csináltam egy tál müzlit és leültem az asztalhoz, majd csendben megettem.

Miután végeztem a földszinti fürdőbe mentem, hogy elkészítsem magam, mire menni kell. Összekötöttem a hajam egy szoros copfba, utána megmostam a fogam és az arcom és kész. Sminket nem raktam fel, mert kórházba minek?

Halkan belopóztam a szobánkba és kivettem a szekrényemből a megfelelő szerelést./kép/. A ruháimat a nappaliban vettem fel, mert Harry hadd aludjon, neki nem kell még felkelni. Majd kilenc óra körül felkeltem.

Visszafeküdtem a kanapéra és újra elmerültem az olvasmány rejtelmeiben.

*Harry szemszöge*

Kilenc óra előtt nem sokkal ébredtem meg. Megdörzsöltem a szemeimet és felültem az ágyon. Darcy sehol. Biztos már lent van a nappaliban.

Lassan lecsoszogtam a lépcsőn és megpillantottam az én Gyönyörűmet a kanapén heverve. Rám se nézett, annyira el van merülve a telefonozásban, hogy én egy földönkívüli is lehetnék, akkor sem venne észre.

csináltam magamnak valami reggelit és leültem egy fotelba a nappaliban. Még akkor sem figyelt. Mi a franc van ezzel a nővel? Nem voltam jó az este? Bár, nálam jobb nincs esti akció téren. Pedig valamit tuti rosszul csináltam, mert még rám se bagózik.

- Bébi , kérdeznem kell valamit. Valamit rosszul csináltam az este, hogy még rám se hederítesz? - komolyan be voltam szarva.

• Nem nincs semmi baj, csak elmerültem a könyvben. - mosolygott és visszatért az olvasnivalóhoz.
• Oké, akkor megnyugodtam, de el kell szomorítsalak, hogy hamarosan indulnunk kell. Anyukád mikor jön? - kérdeztem és felültem a fotelból, mert lassan lefolytam volna róla.
• Anya most írt sms-t, hogy mindjárt itt lesz. Segítesz lehozni az emeletről a cuccaimat? - feltápászkodott a kanapéról és az emelet felé indult. Tetszik ez a farmer.
• Jó a nadrágod. - kiáltottam utána és én is a lépcső felé lépdeltem.

Segítettem lepakolni a kettő nagy bőröndöt az emeletről és kivittem a kocsiba őket. Közben Darcy anyukája is megérkezett. Látszik mindkettőjükön az, hogy idegesek. Ilyenkor ki a fasz ne lenne ideges? Nem kéne csúnyán beszélnem, mert még kikapok.

• Jöttök? - szóltam Darcynak a kocsiból, amíg ő az ajtóban várta az anyukáját, hogy felöltözzön és végre kijöjjön.
• Anya, kérlek igyekezz! Fél tíz van és szilveszter előtt vagyunk egy nappal. Ilyenkor mindenki rohangászik és London útjai tele vannak kocsikkal. - ezt természetesen nem nekem szánta, mivel nem én vagyok az anyja.
• Kislányom! Fel szeretnék öltözni! - jól rápirított az anyós. Ejha!

Fél perc múlva, már mindenki a kocsiban ült és úton voltunk a kórház felé. Senki nem beszélt, inkább mindannyian gondolkoztunk.

egy órával később*

Darcy szemszöge*

Már egy órája itt fekszek a kórteremben és nézek ki a fejemből. Harry-t és anyát nagy nehezen hazazavartam, mert nem akartam, hogy lássák, milyen csöveket tesznek belém. Az első infúziómat már megkaptam. Holnapután kapom az első kezelést.

Rohadtul nem volt rendes ez az ápolónőcske. Úgy belém vágta a tűt, mint az állatoknak. Nembaj túl élem, csak ne liluljon be.

Azon gondolkoztam, hogy most a gyógyulás vagy a szenvedés időszaka következik? Nem tudom, de okosan kell hozzáállni a dolgokhoz és pikk- pakk minden helyre fog jönni. Nekem ez lesz az életfilozófiám. Komolyan, már annyi mindenen mentem keresztül, hogy könyvet kéne írnom. Itt a kórházban, majd naplót vezetek, de nem hiszem. Amennyire majd a betegség engedi.

Délután 4 óra van és az unalmas portugál sorozatot lesem a tévében, mivel más nincs. Arról szól az egész, hogy valami José Migel egy idióta az összes többi barommal együtt. Komolyan beszereltetek magamnak egy sajátos tévét, még külön fizetek is érte, csak legyen valami normális ebben a szarban.

Meguntam az unalmas románcot, inkább olvastam tovább a telefonomon, szerencsére elmentettem a kedvencek közé, így nem kellett újra megkeresnem.

Már egy ideje olvashattam, mikor megcsörrent a kezemben a telefon, amit majdnem a földre ejtettem. Perrie volt az.

• Szia! Hallottam, hogy már bent vagy. Bemehetek? Itt járok a közelben és gondoltam, hogy bemehetnék egy kicsit hozzád. Mit szólsz? - lelkes volt mint, egy cserkészlány.
• Szia! Persze, nyugodtan gyere, de nem tudom meddig van a látogatási idő, majd ha letettük, akkor megkérdezem. Várlak, szia!
• Oké, sietek! Szia! - mondta és bontottam a vonalat.

Éppen miután letettem a telefont, akkor jött be egy nővér, hogy ellenőrizzem. Este kilencig van látogatási idő, úgyhogy lehet írok Harrynek, hogy jöjjön be egy kicsit még.

A kórházi koszt förtelmes. Ez azt hiszem vacsora volt, de úgy nézett ki, mintha legalább két hete kotyvasztották volna. Szerintem valaki belehányt a tányéromba. Hozzá sem nyúltam a kajához.

• Még csak hozzá sem nyúlt? - mosolygott rám bárgyún az ápolónő és kivette az ölemből azt a büdös izét. Kajának nem is lehet nevezni.
• Nem, nem ízlik. - húztam a szám és a takarót piszkálgattam.
• Én leszek mindig az ápolója. Nyugodtan oldódjon csak fel, én nem harapok. Amúgy a nevem Georga, nyugodtan tegezzen. - mosolygott és kifelé indult.
• Georga! Kaphatnék egy csokit? Vagy esetleg egy szendvicset az automatából? Ja, és engem is nyugodtan tegezz. Köszönöm, hogy ilyen rendes vagy hozzám. - mosolyogtam és vártam, hogy mondjon valamit.
• Igazán nincs mit. Persze mindjárt hozok valamit. Egy perc és jövök. - mosolyogva kiviharzott a szobából és ismét egyedül maradtam.

Perrie nem sokkal később megérkezett és jót beszélgettünk. Kérdezett a kezelésről és a kórházi bent létemről. Nem tudta neki megmondani, hogy meddig leszek itt ebben a hülye gyógyszerszagú helyen.

• Harry hogy viselte, hogy szilveszterkor sem bulizhattok együtt? - kérdezte Perrie egy kis csend után.
• Azt mondta, hogy holnap egész nap velem lesz és nem megy bulizni, csak az a fontos neki, hogy velem töltse a szilvesztert. - mosolyogtam és a szeretet betöltötte a testemet.
• Oh, mennyire aranyos! - vigyorgott. - Amúgy nem vagy szomjas? Hozok valamit az üdítősgépből. - mosolyogva kiment és nem sokkal később két üveg kólával jött vissza.
• Forróságtól izzadva vágyom rád! Nyelvemmel érezni akarom minden négyzetétered és élvezni, ahogy zuhanyként hűtöd le tüzelő testemet! Imádlak Coca Cola! - Perrie hangos nevetésben tört ki és a fejét az ágyam szélének döntve nevetett.
• Te, teljesen hülye vagy! Még itt sem bírsz magaddal! Rég nem nevettem ilyen jót!
• Nem hinném, hogy hülye lennék, maximum érdekes. Amúgy, azért nem bírok magammal, mert annyira unatkozok, hogy az hihetetlen. Holnapután kapom az első kezelést és addig itt fekszek majd, meg fürdeni megyek és talán még a folyosóra is kiengednek. Csak ne valami zsémbes asszonyt tegyenek be mellém, mert akkor csak annyit fogok hallani, hogy: „amikor én kisgyerek voltam, nem volt számítógép és a tyúkszart legeltül a pajtásaimmal”. Most komolyan képzeld el. - összeráncoltam a szemöldökömet és a vihorászó Perrie-t néztem. Nem értettem mi volt ezen olyan vicces.
• Nem hinném, hogy egy kemoterápiás beteg mellé betesznek valakit. Maximum egy veled egykorút, vagy éppen egy ugyanolyan beteget, mint te vagy. De rám mindig számíthatsz, akár az éjjel közepén is bejövök hozzád, de csak akkor ha unatkozol, meg ne adja Isten baj van. - kacsintott és beleivott az üvegébe.
• Igazán nagylelkű ajánlat, köszönöm szépen. - megsimogatta a kézfejem és szüntelenül mosolygott.
• Biztos nem gond, hogy Harry nem veletek bulizik majd? Nem muszáj velem lennie én megértem azt is, hogy elhívjátok, mert a ti barátotok. Én nem köthetem magamhoz, minden egyes percben míg itt vagyok. Nem akarom elvenni a szabadságát, csak mert itt fekszem. - kezdett elmenni a kedvem, de ezt mindenképpen muszáj volt elmondanom neki.
• Dehogy gond! Miért lenne az? Ha Ő veled szeretne lenni, akkor legyen itt! Én vagyis mi, ezt nem szabályozhatjuk be neki. Szabad ember.
• Köszönöm, csak, mert kezdtem egy kicsit aggódni, hogy gond. De akkor örülök, hogy nem. Most kérnék egy pillanatot. - felültem az ágyról és letépkedtem magamról a szívmérő izének a tappancsait. A kórházi ruhám alatt volt és kicsit nehéz volt leszedni, de sikerült! Perrie csak kikerekedett szemekkel figyelt.
• Te mi a fészkes fenét csinálsz? - még mindig hatalmasak voltak a szemei.
• Pisilni megyek. - megfogtam az infúziós kocsit vagy mi annak a neve és magam után húztam. Ilyen kell nekem otthonra is csak olyan üdítőt tölthessek bele amilyet akarok.
• Így? Minden le kell tépkedned magadról, hogy elmehess vécére? - ráncolt szemöldökkel figyelt.
• Figyelj, van itt egy tál is, de én abba nem fogok belepisilni. Elmegyek vécére és mindenki azt fogja hinni, hogy nincs semmilyen székletem. - magamban kuncogtam és a mellékhelyiség felé indultam.

Ez a kórház egyáltalán nem barátságos, de az eddigi életemben is mindig ide jártam, az összes többi közül ami Londonban van.

Miután szépen, lassan elvégeztem a dolgom kifelé indultam, vagyis megpróbáltam eljutni az ajtóig, de a járólap annyira csúszott, hogy egy hatalmasat estem. A fejem koppant a kemény kövön és a meleg vér folyt a szürke lapokon. Halk kiáltást hallattam és Perrie ijedt tekintetével találtam magam.

1 órával később

Itt fekszem az ágyon, a gyógyszerszagú szobában és semmire nem emlékszem. Csak arra, hogy elmentem pisilni és onnantól se kép, se hang. Perrie mellettem szorongatja a takarót és úgy látszik vár valamikre, vagy valakire.

• Mire vársz? - kérdeztem rekedt hangon.
• Harry mindjárt itt lesz. - mosolygott és nem értettem minek jön be, hiszen ma már volt itt.
• Minek jön? - nem értem minek hívja ide. Csak holnap kellene jönnie.
• Mondták, hogy nem fogsz emlékezni. Tehát, amikor kimentél vécére, akkor visszafele jövet hanyatt vágtad magad és betört a fejed. Most be van kötve a fejed, mert rendesen beütötted. - sóhajtott én meg bambán figyeltem.
• Értem, szóval azért sajog a koponyám. De nem kellett volna egyszerre iderángatni. És nem fogja a többieket hozni, ugye? - össze voltam zavarodva.
• Nem hiszem. Szerintem egyedül jön, mert mondta, hogy siet. - éppen mikor befejezte a mondatát, betoppant a Göndör.
• Szia! Úristen, mi ez a fejeden? Hogy vagy? Nem fáj? Anyukádnak szóltam, azt mondta most nem ér rá. Minden rendben van? - annyira idegesített, hogy ennyire aggódik.
• Eléég!! - kiáltottam és egyszerre csend borult a szobára.
• Elég legyen! Harry élek, nincs semmi bajom! Nem látod? Itt vagyok! Nyugodj le egy kicsit, mert ezzel az őrületbe kergetsz! - hangosabban beszéltem, hogy mindenki felfogja.
• Sajnálom, csak nagyon megijedtem. Nem akartalak felidegesíteni. - boci szemekkel nézett rám és teljesen meghatott.
• Ne, nem kell sajnálni, csak ne aggód túl magad. Nincs semmi baj. Csak kicsit bevertem a fejem. - mosolyogtam és kitátottam a kezem, hogy öleljen már meg.
• Tudod, hogy nagyon féltelek. - suttogta és nyakon csókolt.

Még egy darabig ott maradt Perrie aztán nem akart zavarni, így kettesben hagyott minket Harry-vel.

Mivel csak kilencig van látogatási idő, így a nővérnek úgy kellett kizavarni ezt a Kandúrt a szobámból. Megígérte, hogy holnap jön és egész nap a nyakamon fog lógni.

Csak nem tudta, hogy én holnap a fele napot nem fogom a szobámban tölteni, mivel rengeteg vizsgálat következik.