32.rész

32.rész

*Harry szemszöge*

Nem tudom elhinni, hogy Darcy beteg. Hogy történhet ez meg? És ilyen gyorsan? Míg itt volt és beszélt végig őt figyeltem. Nem tudtam megszólalni. Teljesen lesokkolt a története. Ha szólnom kellett volna valamit, akkor sem ment volna a beszéd. Remek mondat Styles. Annyira sajnálom, hogy nem lehet boldog és egy részben ennek én is az oka vagyok. Megláttam, hogy itt van és a gyomrom szaltózott egyet. Teljesen elárasztott a boldogság. Úgy éreztem, hogy talán van még remény arra, hogy átbeszéljük a dolgokat. Leültem és csak bámultam rá. Ledöbbentem, hogy valóban ez történik meg vele. annyira sajnálom. Én csak.. csak oda akarok menni és addig ölelni ameddig lehet.

Miután elment, felmentem a szobámba, ledobtam magam az ágyra és sírni kezdtem. Annyira sajnálom. Ez annyira rossz. Miért pont azzal történik ilyen akit a világon a legjobban szeretek? Csak, kár, hogy ő ezt nem értékeli. Vissza kell szereznem és magam mellett tudni, hogy segíthessek neki, abban, hogy minél hamarabb felépülhessen. Kötelességemnek érzem – nem tudom miért – azt, hogy segítsek neki.

Felálltam az ágyamról és elkezdtem keresni a telefonom. Még mindig ömlöttek a könnyeim, mint egy sírós babának. Nem találtam a szobámban, ezért lementem a nappaliba, ahol a többiek még beszélgettek. Csendben ahhoz a fotelhez lépdeltem ahol előbb ültem. Reméltem, hogy senki nem veszi észre, hogy sírtam.

-         Hé, haver! Mi a baj? – jött oda Liam és megfogta a vállam.

-         Semmi. – felemeltem a kezem és megtöröltem az orrom és szipogta egyet, hogy még jelét se lássák annak, hogy szomorú vagyok.

-         Te sírtál? – nézett a szemembe. Felemeltem a fejem és ránéztem.

-         Igen. – nyögtem ki és újra megnőtt a gombóc a torkomban.

-         Mi történt?

-         Én annyira sajnálom. – közelebb léptem hozzá és a fejem a vállára hajtottam. Vette az adást és szorosan megölelt. Zokogtam a vállán és csak bömböltem. Nem tehetek róla.

-         Nyugodj meg Hazza. Minden rendbe fog jönni. Nem hallottad? Ez egy gyógyítható változata a megbetegedésének. Egészséges lesz, ne aggódj. Nincs mitől félned?

-         És ha nem jön rendbe? Akkor mi lesz? Én már ebbe most beleőrülök. Segíteni akarok neki, azt akarom, hogy újra velem legyen. Segítenem kell neki Liam. Értsd meg annyira kicseszettül szar ez az egész. Nekem kell ez a lány és tudom, hogy rengeteget hibáztam és elbasztam az egészet, mégis azt hiszem, hogy van egy kis esély. Ha ez az esély érvényesülne, akkor soha a büdös életbe nem engedném el és ezt most tényleg komolyan is gondolom. Higgyetek nekem. – esküszöm soha nem sírtam még így SENKI miatt, de jól esett kisírni magam.

-         Hiszünk neked. – paskolta meg a vállam Liam.

-         De ha nem küzdesz érte soha nem lesz a tiéd. – mondta Perrie, majd Zayn ölébe ült.

-         Hogy érted? – fordultam meg és megtöröltem a szemem.

-         Azt hiszem van egy kis esélyed Harold. Nekem bevallott mindent.

-         Komolyan? – kerekedtek ki a szemeim.

-         Komolyan. – bólintott – de nem mondhatod neki, hogy elmondtam.

-         Rendben. Köszönöm Perrie. –megöleltem és az emeletre mentem.

Felhívtam anyát és beszélgettem vele egy kicsit. Elmondtam neki, hogy mi van Darcy-val és, hogy még mindig szeretem. Gemma és anya is azt javasolták, hogy küzdjek érte, ha segíteni akarok.

Miután letettem a telefont gyorsan átöltöztem és lefutottam a lépcsőn. Elmondtam a többieknek, hogy hova megyek és azt mondták, hogy óvatos legyek vele. gyorsan bepattantam a kocsimba és meg sem álltam a házig. Leparkoltam és összeszedtem minden bátorságom, hogy bekopogjak.

*Darcy szemszöge*

Még a lakást igazgattam és az ajándékokat csomagoltam, mikor valaki csengetette. Mit akarhatnak? Feltápászkodtam a nappali szőnyegéről és az ajtóhoz mentem. Kinyitottam és ismét meglepettség fogadott. Harry állt teljes egészében az ajtómban. Olyan szexin nézett ki. Imádom amikor azokat a szűk farmerokat viseli azokkal a csizmákkal. A kötött pulcsi is jobban áll neki, mint nekem.

-         Szia. – köszöntem halkan.

-         Szia Darcy. – mosolyogott, de ez nem az az önfeledt mosoly volt. A szemei olyanok voltak, mintha sírt volna.

-         Mit szeretnél? – tértem a lényegre és nekitámaszkodtam az ajtónak.

-         Beszélni szeretnék rólunk. – kifújta a levegőt és a cipőit kezdte bámulni.

-         Miért?

-         Könyörgöm, beszélhetnénk?

-         Persze, gyere csak be. – mutattam befelé. Lassan belépdelt és lerúgta a cipőit. Atyaég, azok a lábak.

-         Éppen az ajándékokat csomagolom. Ülj le, addig elpakolok. – eltűrtem egy tincset a fülem mögé és lehajoltam, hogy elpakoljak. Elpakoltam és leültem egy fotelbe.

-         Szép lett a lakás. – nézett körbe.

-         Harry, nem kezdenéd el? – már kezdett idegesíteni, hogy nem mondja azt, amit akar.

-         De persze. Tehát rólunk szeretnék beszélni. Amikor ma jöttél azt hittem van még egy kis remény. Leültünk és elkezdted mondani, hogy mi történik veled és azt hittem ott helyben megszakad a szívem, ezért nagyon nem is akartam rád figyelni, de nem ment. Elgondolkoztam azon, hogy mit is vesztettem. Aztán mikor elmentél, felmentem a szobámba és az ágyon bőgtem, mint egy kisgyerek. Lementem a telefonomért a nappaliba, hogy felhívjam anyát, de Liam észrevette, hogy valami baj van. Elmondtam neki, hogy kellesz nekem, mert segíteni akarok neked. Azt akarom, hogy újra boldog légy és újra mosolyogni lássalak. Tudom, hogy mindent elbasztam és egy szar ember vagyok a szemedben, de nem tudlak kiverni a fejemből. Ha adnál még egy esélyt, akkor soha nem engednélek el és megjavulnék csak érted. – lehajtotta a fejét, de még akkor is láttam, hogy folynak a könnyei.

-         Én.. én nem tudom, mit mondjak. De miért akarsz nekem segíteni? – nekem is egyre nehezebb volt beszélni.

-         Mert szeretlek. – suttogta, de még így is érthetően hallottam.

-         Oh. – itt nálam is elszakadt a cérna.

-         Ha, megbocsájtanál nekem, az lenne a legeslegjobb karácsonyi ajándék. – nézett fel és letörölte tökéletes arcáról a könnyeket.

-         Én meg akarok bocsájtani, de félek, hogy újra elköveted a hibákat Harry.

-         Érted képes vagyok megváltozni.

-         Oh. – a szám O alakot formált.

-         Csak annyit kérek, hogy bocsáss meg. Annyira szar volt nélküled. Segítek neked és meggyógyulsz.

-         Félek, hogy nem fogsz szeretni, mert a betegség rondává fog tenni. – sóhajtottam.

-         De igen. Szeretni foglak akármilyen állapotban is vagy, Darcy kérlek.

-         Én.. szeretnék neked egy új esélyt adni. Egy feltétellel.

-         Igen? Mi lenne az? – láttam, hogy felcsillannak a szemei.

-         Soha nem engedsz el. – elsírtam magam és a kezem a szám elé tettem.

-         Köszönöm, köszönöm, köszönöm. – felállt és megölelt. Annyira jól esett.

-         Szeretlek, Darcy. – fúrta a fejét a nyakamba és éreztem, ahogy sír.

-         Én is, Harry. – körbeöleltem a kezemmel és jó erősen szorítottam.

-         Erm, megcsókolhatlak?

-         Persz…. – nem hagyta, hogy befejezzem, mert egyenesen nekem támadt az ajkaival.

Édesen simogatta az ajkaim. Egyenletesen mozogtak az ajkaink és a pillangók felébredtek a hasamban. Beleharapott az alsóajkamba, bejutásért könyörögve. Persze, hogy megadtam neki. Áramütésként ért, mikor a nyelve vadul hozzáért az enyémhez. Miután elváltunk a homlokát nekidöntötte az én homlokomnak. Párszor még szájon puszilt még. Csak mosolyogni tudtam.

-         Segítesz becsomagolni a többi ajándékot? – álltam fel a fotelból és kimentem a konyhába inni.

-         Igen, persze. – mosolygott, ez már őszinte volt.

-         Akkor idehozom őket. – odamentem az összes ajándékért és a csomagolóért. Szerencse, hogy az övét csomagoltam be először.

Nagyon tetszettek neki, azok az ajándékok, amiket a többieknek vettem. Meg akarta azt is tudni, hogy mit vettem neki, persze nem árultam el.

Lehet, azt hiszitek, hogy túl gyorsan történt minden. De nem. Amíg nem éltek át egy ilyesmi szituációt, addig nem tudjátok értékelni mekkora súlya, van a szavaknak és a tetteknek. Nagyon szerettem ezt a fiút és mindig is szeretni fogom, azt hiszem. Elhiszem, hogy komolyan gondolta azokat, amiket mondott, mert egy fiú elvből nem sír, mikor ilyet mond.

Harry késő éjjelig itt volt nálam. Segített minden becsomagolni és még beszélgettünk is. Nagyon jól esett. Kicsit felvidított, mivel a betegség lehangolt és valahogy úgy éreztem, hogy csak vagyok.

-         Holnap jössz? – kérdeztem már az ajtóban állva.

-         Akarod, hogy jöjjek? – annyira pimasz.

-         Szeretném. – közelebb léptem, megfogtam a vállát és magamhoz húztam egy lopott csókra.

-         Akkor mindenképp jövök.

-         Oké. Vigyázz hazafelé. Holnap találkozunk. Szia, Harry.

-         Vigyázok, ne aggódj. Szia, Darcy. – integetve ment el a kocsijához és elhajtott.

Becsuktam az ajtót és nekidőltem és sóhajtottam, majd egy sunyi mosoly csúszott az arcomra. Összepakoltam és felmentem az emeltre. Megfürödtem és bementem a szobámba gépezni és tévézni.

*Harry szemszöge*

Egészen hazáig vigyorogtam, mint aki nem normális. Leparkoltam az 1D ház előtt és énekelve beugrándoztam az ajtón. Levettem a cipőm és kiabálva a többiekhez futottam a nappaliba.

-         Szerbusztok, Gyökerek! Hogy vagytok? Sehogy? – lehuppantam egy fotelbe ami, majdnem felborult akkora erővel érkeztem bele.

-         Na, úgy néz ki, minden helyrejött. – vigyorgott Niall.

-         Mi történt? – könyökölt bele a vállamba Eleanor.

-         Semmi, semmi. – hessegettem el.

-         Ne hazudj, Styles. – kiabált be a konyhából Louis.

-         Na, jó elmesélem. Kisírtuk a bajainkat és mindent átbeszéltünk töviről-hegyire. És MEGBOCSÁJTOTT! Gyerekek el tudjátok ezt hinni. – kiabáltam örömömben.

-         El tudjuk hinni. De nem ordíts, mert a fülem végzi rosszul. – turkált a fülében Zayn.

-         Bocsi. – vigyorogtam.

-         Ajánlom, hogy ne játszd el ezt az esélyed. – mutogatott az ujjával Perrie.

-         Ezt már tuti nem fogom. Jaj, annyira boldog vagyok.

-         Olyan vagy, mint egy szerelmes tinilány. –mondta Louis és úgy csinált, mintha öklendezni kellett volna.

-         Kussolj, Tomlinson. Mentem aludni. Császtok! – intettem és a szobámba mentem fütyörészve.

          

*másnap reggel*

*Darcy szemszöge*

Dél előtt pár perccel keltem fel. Felöltöztem valami otthoni cuccba és a konyhába mentem./kép/. Kerestem valami reggelit és leültem a nappaliba a tévé elé. Gondosan megettem a reggelim, majd miután végeztem elpakoltam a konyhában. Nekiláttam takarítani a házban, hisz’ holnap karácsony.

*pár órával később*

Fáradtan dőltem le a kanapéra és úgy éreztem, mindjárt elalszok. Délután 4 óra volt. Gondoltam alszok, egy kicsit mielőtt Harry jönne. Elővettem egy meleg plédet és a kandalló ropogására aludtam el.

Lebegek. Érzem, ahogy a hegyi levegő kitisztítja a tüdőm és a madarak csicseregve szállnak el felettem. Leültem a puha fűbe és csak néztem a csodás eget és a természet elém táruló szépségét. Hirtelen sötét lett az ég és a madarak sem csipogtak tovább boldogan az égen. Az ég dörgött és a szél süvített. Egyedül voltam és nem kaptam vissza a természet szép dolgait, azt, ami előbb volt.

Izzadtan, zihálva és ijedten keltem fel a kanapén. Megtámaszkodtam a könyökömön és próbáltam egyenletesen lélegezni. Ez az álom engem tükrözött. Hogy miért? Azért, mert valaha boldog voltam. Most itt vagyok betegen és csak vagyok. Igaz, hogy itt van Harry és segít, de ez már akkor sem én vagyok.

Kimentem a konyhába és ittam egy pohár vizet. Betettem a mosogatóba a poharat és felmentem az emeletre, hogy átöltözzek./kép/. A hajamat egy feszes copfba kötöttem és úgy mentem vissza a nappaliba. Alig ültem le már is csengetett valaki.

-         Szia. – mosolyogtam.

-         Szia. – közelebb hajolt és szájon csókolt.

-         Gyere be. – mutattam, hogy jöjjön be. Levette a cipőjét és leült a nappaliban.

-         Hogy vagy ma? – kérdezte miközben felhúzta a lábait az ölébe.

-         Egész jól. Bár kitakarítottam a házat és úgy éreztem utána, hogy mindjárt elalszom. Lepihentem egy kicsit a kanapéra. Nem olyan ég keltem fel.

-         Értem. – leültem mellé a kanapéra és hozzábújtam. A karját rátette a vállamra ás úgy szorított magához. Elképesztő az illata.

Az este további részében filmet néztünk és sokat nevettünk. Csak is ketten lent a kanapén. Beszélgettünk a karácsonyról is.

    

-         Hazajössz velem Holmes Chapel-be?

-         Nem akarok zavarni, Harry.

-         Nem fogsz, hidd el. – belepuszilt a hajamba, majd rám mosolygott.

-         De, semmi ajándékot sem vettem.

-         Még kilencig nyitva vannak a boltok. Gyere, siessünk.

-         Hozom a táskám. – felálltam és felszaladtam a táskámért.

-         Indulhatunk? – kérdezte, már felöltözve.

-         Persze, csak felöltözök. – felhúztam a csizmám és a kabátom is.

Fél óra alatt odaértünk a Westfield-be. Gyorsan bementünk egy ékszerboltba és Anne-nak vettem egy fülbevalót./kép/. Gemma egy pulcsit és egy farmert kapott, valamint egy táskát./kép/. Robin egy cipőt kapott./kép/. Pont zárásra végeztünk mindennel. Hazafelé megálltunk egy KFC-nél, de én nem voltam éhes. Ma nem is ettem semmit. Nem megy le egy falat kaja a torkomon.

-         Darcy. Enned kéne valamit. Ebből bajok lesznek. – piszkált, de nem hiszi el, hogy nem megy.

-         Harry, értsd meg, hogy nem tudok enni. A kaja illatától is felfordul a gyomrom. Épp ezért ne told a képembe azt a büdös hamburgert. Vagy azt is a tenyeredbe teszem, ami bennem sincs. –figyelmeztettem. Tényleg nagyon nem kellett a kaja.

-         Rendben. De aggódom érted Kicsim. – simogatta meg az arcom.

-         Ne aggódj, jól vagyok. – megsimogattam a kezét és bíztatóan rámosolyogtam.

Az út további része csendben telt. Kivettük a táskákat a kocsiból és felvittük a szobámba.

-         Itt maradhatok estére? – kérdezte Harry félénken.

-         Öhm, persze. – mosolyogtam.

-         Oké. Elmehetnék fürdeni?

-         Nem, Harry maradj büdösen, mert azt jobban szeretem. Persze, hogy elmehetsz meg sem kellett volna kérdezned.

-         Rendben. Akkor az elkövetkezendő időkben nem fürdök majd, jó?

-         Menj már, te hülye. – meglöktem és egy csók után elment a fürdőbe.

Amíg fürdött megágyaztam és hoztam fel egy kis nasit. ÚRISTEN, elfelejtettünk sütit sütni. Majd reggel hamarabb felkelek és hagyom Harry-t tovább aludni. Hallottam, hogy a víz már nem csobog, ezért arra következtettem, hogy Harry végzett. Előkerestem valami megfelelő alvós cuccot és vártam, míg kijön.

-         Mehetsz is. – mosolygott. Csak egy alsóban volt és annyira tökéletesen nézett ki. Azok a tetoválások még szebbé tették az összhatást. Észrevette, hogy néztem, de csak mosolygott. Megpusziltam és a fürdőbe mentem.

Levettem a ruháimat és a testemen piros foltokat véltem felfedezni. Ez az egyik tünet. Ilyen hamar el is kezdődne? Valószínű.

-         Harrry! Gyere, ezt nézd meg! – kiabáltam és egyszerre itt is volt.

-         Mi az? – néztem, az ijedt arcát.

-         Látod ezeket a piros foltokat a bőrömön? – háttal fordultam, hogy jobban lássa őket.

-         Mik ezek? – éreztem, ahogy megérint egyet a hátamon.

-         Piros foltok. Ez az egyik tünete a betegségnek.

-         Értem. Megijedtél, hogy ezeket magadon találtad? – sóhajtott.

-         Nem.

-         Nem? – megfordultam és láttam, hogy nem ért.

-         Nem félek. Nincs mitől félnem még. Ezek még csak foltok. Lesz ennél rosszabb is. Nyugodj meg, Harry. Nem lesz baj.

-         Oh, oké.

-         Kimennél, kérlek? Szeretnék megfürdeni. Sietek. – megpuszilt és kiment.

Levettem a maradék ruhám és beálltam a zuhany alá. Gondosan megmosakodtam és a hajam is megmostam, így karácsony előtt. Megborotválkoztam és egy röpke háromnegyed óra alatt végeztem a fürdéssel. Felvettem a pizsamám és visszamentem Harry-hez.

-          Azt mondtad sietsz. – mondta miután bebújtam mellé az ágyba és betakaróztam.

-         Amennyire tudtam siettem. Levettem a törölközőt a fejemről és az ágy mellé dobtam.

-         Lekapcsolnád a villanyt? –suttogtam. Harry felemelte a kezét és lekapcsolta a kis lámpát.

-         Jó éjt, Édes. – suttogta a fülembe és megpuszilta a szám.

-         Jó éjt neked is. – megfordultam és a fejem a mellkasába fúrtam és így aludtunk el. Most úgy érzem, hogy boldogabb már nem is lehetnék.

31.rész

Sziasztok! Holnap karácsony! Mit hoz a Jézuska?:) Tőlem egy új részt kaptok. A 40. résszel lezárom az első évadot és utána kezdem el a másodikat. Sok  komit és pipát kérek, hadd legyen ez az én ajándékom Tőletek!:) Puszi: Szter xx.

Éjjel arra ébredtem, hogy a saját izzadságomban fürdőzöm. Kikeltem az ágyból és a lementem a konyhába. Engedtem egy pohár vizet és kiittam a pohárból. Megkerestem a lázmérőt és leültem a nappaliba. A tévé ment, mert mielőtt felmentem aludni úgy hagytam.

Betettem a lázmérőt a hónom alá és vártam. Öt perc után csipogott, hogy kivehetem. Kivettem és furán néztem a kis szerkezetre. Hogyan lehetett nekem 39,1 fokos lázam? Mindegy. Bevettem egy lázcsillapítót és elfeküdtem a kanapén. Rendesen betakargattam magam egy vastag takaróval és aludni készültem, mert nagyon álmos voltam.

*órákkal később*

Kilenc óra előtt kelhettem fel. Felálltam és a szobámba mentem. Felöltöztem és megcsináltam az ágyam./kép/. Összeszedtem a szükségem irataim és beletettem a táskámba. Lementem a lépcsőn és felvettem a cipőm és a kabátom is. Nagyon fáztam. Beültem a kocsiba és siettem az orvosi rendelőhöz.

Nem kellett sokat várnom. Ketten voltak előttem. Behívott az orvos és megvizsgált.

-         Mik a panaszai? – kérdezte kedvesen az öreg ősz bácsi.

-         Hát ami tegnap bennem volt az mind kijött belőlem aztán lázam volt. Rosszul éreztem magam, nagyon émelyegtem. Izzadtam, mint egy ló és nagyon fáradékony voltam.

-         Értem. Én megvizsgáltam önt. Nem írok ki semmi gyógyszert, de most menjen el a kórházba sürgősen és ott többet tudnak mondani. Keresse a recepción Dr. Silverman-t, és mondja meg neki, hogy Dr. Green küldte önt. Vigyázzon odafelé. Viszlát.

-         Rendben, viszlát. – kijöttem és idegesen siettem a kocsihoz.

Iszonyat gyorsan száguldottam a kórház felé. Gyorsan megvettem a parkolójegyet és befelé siettem. Odaálltam a recepcióhoz és megszólítottam a lányt.

-         Jó napot! Dr.Silverman-t keresem. Engem Dr.Green küldött hozzá.

-         Dr.Silverman-nál most vannak, de tudok neki szólni és miután kijöttek ön bemehet. Papírt küldött Dr.Green?

-         Igen. Itt is van. – gyorsan kivettem a táskámból és a kezébe nyújtottam.

-         Rendben. Köszönöm. Addig foglaljon helyet. Szólni fogok, ha mehet a doktor úrhoz. – kedvesen mosolyogott rám. Megköszöntem neki és leültem egy fotelba.

Elővettem a telefonom és tárcsáztam anya számát. Nagy nehezen felvette.

-         Szia Kincsem! Hogy vagy? – kérdezte.

-         Szia! Hát eléggé ramatyul.

-         Miért?

-         Beteg vagyok és elmentem reggel a rendelőbe és átküldtek a kórházba kivizsgálásra. Most várok, hogy bemehessek valami Dr. Silverman-hoz.

-         Dr. Silverman? – egy oktávval feljebb emelkedett a hangja.

-         Igen.

-         Tudod ő milyen orvos?

-         Nem. Miért?

-         Ő a rákos betegeket vizsgálja Darcy. Remélem nem lesz semmi bajod. Azonnal odamegyek a kórházba.

-         Tessék? Rendben várlak. Szia. – kinyomtam a telefont és a zsebembe tettem.

A lábammal doboltam és idegesen vártam. Mit jelentsen ez? Én nem lehetek rákos. Nem bírnám ki. Remélem nem igaz ebből semmi, csak egy egyszerű kivizsgálás.

Anya idegesen robogott felém. Leült, de előtte szorosan megölelt, és míg be nem mehettünk szorosan fogta a kezem. Mintha meghalni készülnék. Bekopogtattam az ajtón és egy „tessék” után benyitottam.

-         Jó napot! Miben segíthetek? – állt fel és kezet rázott mindkettőnkkel.

-         Jó napot! Darcy Jones vagyok és Dr. Green küldött önhöz egy fontos ügyben. Nem tudom mi lenne az a nagyon fontos. Azt mondta, hogy ön ki tudna ma engem vizsgálni.

-         Igen. Meg tudjuk csinálni a vizsgálatokat.

-         Oké. Mit gondol mire utalhatnak ezek a tünetek. – szólt közbe anyám.

-         Nem tudom pontosan, de kiderül. Kezdjük is. Darcy kérem jöjjön velem, veszünk egy kis vért magától.

-         Rendben. – levettem a kabátom a sapkám és a sálam, majd követtem a kedves férfit.

-         Kérem feküdjön fel ide. – mutatott egy ágyra. Felfeküdtem és vártam.

Feltette azt a gumit a kezemre, hogy elszorítsa a kezem. Kitapogatta a vénám és ahol minden rendben volt oda beleszúrta a tűt. Elfordítottam a fejemet, mert nem nagyon voltam rá kíváncsi. Végzett az orvos és leszedte a kezemről a gumit majd egy papírdarabot adott, hogy szorítsam rá a sebre. Felültem az ágyon és tovább szorítottam a sebet.

-         Most egy kis vizeletmintát veszünk. Adok egy üveget és abba kéne bele. – kivette a szekrényből a kis üveget és a kezembe adta.

-         Hol tudnám megcsinálni? – néztem körbe a kórteremben.

-         Ott a mellékhelység. – mutatott egy ajtóra.

Magamra zártam az ajtót és nekiláttam a feladatnak. Olyan kínos érzés egy csőbe belepisilni. De ha ez muszáj, hát akkor.. Miután végeztem kimentem és az orvos kezébe adtam a mintát. Furcsán nézegette. Nem tudom mit lát benne.

-         Most megvan a havija?

-         Nincs.

-         Ó, értem. A mai vizsgálatokkal végeztünk. Holnap vissza kéne jönnie reggel 10-re. Az eredményeket megkapja holnap és még lesz CT és MRI vizsgálat valamint veszünk öntől csontvelőmintát.

-         Értem. Ez a csontvelőminta leszedés ez mennyire fáj?

-         Egy henger alakú szövetet veszünk ki a medencecsontból. Nem fog fájni, mert kap érzéstelenítőt.

-         Rendben. Köszönöm szépen. Viszlát. – elköszöntem és kijöttem.

Anya egészen hazáig jött velem, csak külön kocsival. Bementünk az ajtón és belökdösött a konyhába, hogy leüljek.

-         Mi volt? – kérdezte idegesen.

-         Semmi. Vizelet és vérmintát vettek. Holnap 10-re vissza kell mennem. Gerincvelőmintát vesznek meg CT és MRI vizsgálat lesz. Azám majd elválik mi lesz.

-         Te ilyen könnyen veszed?

-         Miért bőgjek, mikor még semmit sem tudok? Anya ne kezd el.

-         Sajnálom Kislányom de aggódom érted.

-         De nem kell.

-         Holnap elmenjek veled az orvoshoz?

-         Ha akarsz. De nem muszáj.

-         Elmegyek akkor. Kilencre itt vagyok. Most megyek mert ezer dolgom van még otthon. Négy nap és karácsony. Ne feledd! – adott egy puszit és elment.

Felmentem a szobámba és gyorsan előkerestem a dugipénzt. Eltettem és levágtattam a lépcsőn. Fogtam a táskám és elindultam ajándékbeszerző körútra. Ültem a kocsiban és hangosan szólt a rádió. Doboltam a kormányon és gondolkoztam. Mi van ha rákos vagyok? Megfogok halni? Gyógyítható leszek? Meg tudnak menteni? Ki fog hullani a hajam? Mi lesz belőlem? Ezernyi kérdés cikázott a fejem és megválaszolatlanul is maradtak. Nem tudtam értelmes mondatot alkotni a fejemben. Nem ment. Ki voltam borulva. Remélem rendbe jön most már tényleg minden. Elegem van ebből. Soha nem lehetek boldog.

Az Oxford Street-re mentem, hogy vásárolhassak a lányoknak a Topshop-ban. Leparkoltam és a boltba igyekeztem. Rengeteg szuper ruha volt és nem tudtam választani. Találtam egy szuper piros kockás inget. Mivel Perrie, Eleanor és én ugyanolyan méretek vagyunk ezért kerestem egy nekem megfelelő inget és a kosárba tettem Perrie részére./kép/. Eleanor-nak egy lila felsőt találtam aminek a hátulja hosszabb./kép/. A nadrágokhoz mentem és egyszerre megakadt a szemem egy virágmintás nadrágon./kép/. Ezt is félretettem a kosaramba Perrie-nek. Eleanor-nak egy divatos szaggatott nadrágot találtam./kép/. Magamnak is kerestem egy-két cuccot majd fizettem. Bepakoltam a kocsi csomagtartójába a táskákat és újra útnak indultam.

Leparkoltam a Westfield-nél és bementem. Gyorsan megkerestem az Adidas-t, hogy apunak cipőt vegyek. Itt is hatalmas volt a választék. Kellet egy fél óra, mire megtaláltam a tökéletes cipőt és méretet. Anyát is fel kellet hívnom, hogy megkérdezzem apunak hányas a lábmérete. Kifizettem és továbbmentem.

Bementem egy ékszerboltba is. Anyának akartam egy órát venni. Segítettek nekem a legjobb ajándék kiválasztásában. Átmentem egy férfiaknak kitalált boltba is, hogy minden fiúnak vegyek valamit. Itt csak Niall-nak találtam alkalmas ajándékot. „I love food” feliratú póló. Kifizettem és visszamentem az előbbi ékszerboltba. Harry-nek vettem egy kereszt formájú medált. Díszdobozba tetettem ezt is és újra útnak indultam. Lia megy Adidas pulcsit kapott, Louis egy Vans cipőt és Zayn egy bőrkabátot. Tudom, azt hiszitek csak szórom a pénzt, de nem! Imádok ajándékozni!

Már csak a fenyőfa hiányzott. Elmentem London végében lévő kis utcába. Leparkoltam a vásár előtt és megkerestem a fenyőfaárust. Szebbnél szebb fák voltak. De egy nagyon megfogott. Dús volt a levele és nagyon szépen nézett ki. Megkerestem egy árust és megkérdeztem, hogy mennyiért vihetem a fát. Kifizettem odahozták nekem a kocsihoz. Gyorsan előrepakoltam a táskákat az anyósülésre és a hátsó üléseket előre döntöttem. Még így is kicsi volt a kocsim. De szerencse volt a kocsiban minden és ki tudtuk kötözni ezt a gyönyörű fát. Megköszöntem a segítséget és hazaindultam.

Útközben bementem anyáékhoz szólni apunak, hogy segítsen majd a fát bevinni. Beült a kocsiba és jött utánam. Lassan vezettem, hogy nehogy kiessen a fa. Úgy néztem ki, mint azok a vurstlis emberek. Leparkoltam a kocsifelhajtón és megvártam, míg apa is ugyanezt teszi.

-         Na, gyere Darcy szedjük ki! – intett apa.

-         Jövök máris! – odamentem a kocsi hátuljához és együtt vettük ki a szépséges fámat.

Nagy nehezen becipeltük a garázsba és letettük. Arrébb pakoltunk pár dobozt hogy kényelmesen elférhessen. Miután készen lettünk beinvitáltam apát egy kicsit beszélgetni.

-         Mi ez a kórházas ügy kislányom? – kérdezte, majd leült egy székre.

-         Hát tegnap rosszul voltam aztán reggel elmentem orvoshoz, megvizsgáltak és egyszerre átküldtek a kórházba, hogy majd kivizsgálnak. A kórházban vér és vizeletmintát vettek és majd holnap kapom meg az eredményeket. Holnap tízre megyünk be anyával.

-         Mit fognak csinálni veled? Anyád nem nagyon mesélt semmit. Csak mondta, hogy holnap mentek be.

-         Hát, holnap gerincvelőmintát vesznek, MRI és CT vizsgálat lesz. A mai dolgoknak holnap mondják meg az eredményeit.

-         Félsz?

-         Nem. Mitől kéne, féljek?

-         Talán attól, hogy leukémiás is lehetsz.

-         Nem félek, egyáltalán nem.

-         Erős vagy Drágám, nagyon is.

-         Tudom Apa. Szeretlek. – odamentem és jól megölelgettem.

Apa még egy órát ott volt beszélgetni aztán elment. Jó hamar elrepült ez a nap. Már délután öt óra van. Gondoltam előszedem a karácsonyi díszeket és majd holnap kidíszítem a lakást. Már nagyon várom a karácsonyt. De a holnapot nem. Nem akarom megtudni, hogy mi a bajom. Igazából nagyon félek. Remélem minden rendben lesz velem.

Este 7 óra felé teleengedtem a kádat vízzel és belefeküdtem. A hajamat is megmostam. Jól esett egy kicsit ejtőzni a kádban. Teljesen ellazultam. Végeztem a fürdéssel és kényelmesen átöltöztem a pizsamámba. Bementem a konyhába valamit vacsorázni. Kentem egy vajas kenyeret és tettem rá paprikát. Leültem a nappaliba és megettem. Éppen hogy az utolsó falatot is lenyeltem, elkezdett csörögni a telefonom. Eleanor hívott.

-         Szia Csajszi! Mizujs van? Régen beszéltünk. – izgatott volt a hangja.

-         Szia El! Semmi különös. Igen, valóban rég beszéltünk. Hogy vagy mostanság? – tényleg örültem, hogy hívott.

-         Én jól vagyok. Alig várom a karácsonyt. Te?

-         Én is várom. Mikor szoktatok a többiekkel ajándékozni?

-         Hát úgy szoktuk, hogy a srácok 25.-én hazautaznak a szülővárosukba és ott lesznek pár napot. A szilvesztert pedig közösen töltjük el. Miért?

-         Mert vettem mindenkinek ajándékot és szeretném átadni mindenkinek.

-         Még Harry-nek is vettél?

-         Igen.

-         Merész vagy. – kuncogott.

-         Talán. – én is elmosolyodtam.

-         Holnap mit csinálsz?

-         10-re megyek a kórházba kivizsgálásra, aztán utána kidiszítem a házat és szerintem a fát is felállítom. Egyedül nem tudom, hogy sikerül-e majd, de kiderül.

-         Értem. Ha gondolod, szívesen átmegyünk Lou-val segíteni, ha gondolod, csak előtte hívj fel.

-         Ez nagyon kedves tőletek. Elfogadom az ajánlatot. Majd akkor felhívlak.

-         Rendben. De miért is mész te a kórházba?

-         Kivizsgálnak. Mert tegnap nagyon rosszul voltam aztán reggel elmentem dokihoz. Megvizsgáltak és egyszerre a kórházba küldtek. Vér és vizeletmintát vettek aztán holnap megtudom mi lett az eredmény. De még holnap is sok vizsgálat vár rám. Csak azt nem tudom mire fel. Majd meglátjuk mi lesz.

-         Jaj, istenem. Melyik orvoshoz küldtek?

-         Dr. Silverman.

-         Úristen. Remélem nem lesz semmi baj, csak egy egyszerű kivizsgálás lesz. De nekem most mennem kell, holnap beszélünk. Puszi.

-         Rendben, szia! – kinyomtam a telefont és magam mellé dobtam.

Nem sokáig ültem lent a nappaliban. Rendesen elfáradtam. Lekapcsoltam a tévét és a szobámba ballagtam. Ott felkapcsoltam a tévét és befeküdtem az ágyba. Kényelmesen feküdtem és hamarosan el is aludtam.

*másnap reggel*

Reggel kilenckor keltem, arra hogy anya dörömböl az ajtómon. Kómásan lementem a lépcsőn és kinyitottam neki az ajtót. Mosolyogtam, és megvártam. míg idegesen berobog.

     

-         Kislányom kilenc óra! Te még fel sem öltöztél?

-         Tudom, anya. Nem, nem öltöztem fel, amint látod.

-         Akkor igyekezz. – mutogatott az emelet felé és meglökdösött a kezével.

-         Anya, nem nyaralásra megyünk, úgyhogy ne lökdöss.

-         De kislányom ideges vagyok, és azt akarom, hogy minél hamarabb túless rajta.

-         Nem kell félni, minden rendben van. Ne aggódj, kezelem a helyzetet.

-         Jól van. De akkor is menj öltözni. – bólintottam és visszamentem a szobámba.

Kivettem egy meleg öltözéket és magamra vettem./kép/. Elrendeztem a fejszerkezetem és pont él tízre kész is lettem. Anya alig hagyta, hogy felöltözzek. Készen lettem és karon ragadott és ő vezetett a kórházig.

Tíz óra előtt öt perccel ültünk le a váróterembe. Nem sokkal később behívtak minket és Dr. Silverman beszélni kezdett.

-         Tehát. Nem csináljuk meg a mai vizsgálatok, mert a tegnapi mintákból mindent ki tudtunk venni. Mindjárt küldik a papírokat.

-         Mi a baj? – kérdezte lényegre törően anya.

-          A lánya leukámiás. – azt hittem rosszul hallok.

-         Tessék? – tördeltem az ujjaimat.

-         Jól hallotta. Sajnálom.

-         Meg fogok halni?

-         Nem. Ez még a gyógyítható változat. Viszont kemoterápia az szükséges, nagyon is.

-         Mik a tünetek? – kérdezte anya. Könnyes volt a szeme, de nem akart sírni.

-         Gyengeség, krónikus álmosság, ismeretlen eredetű láz és fogyás, gyakori vírusfertőzések, fejfájás, testszerte bőrpír, csontfájdalom, vérzékenység, hasi teltségérzés, nyirokcsomók megnagyobbodása.

-         Értem. Mennyi idő mire felépülök?

-         Minimum egy év.

-         Jézusom. De a haj kihullása nem tartozik a tünetek közé? – kérdeztem. Én úgy tudtam az is idetartozik.

-         Nem, az csak a kemoterápia miatt fog kihullani. De nem kell aggódnia, nem egyszerre fognak megjelenni a tünetek. Nem kell félni. Ez egy jóindulatú daganat. Könnyen el fog tűnni. Fel fog épülni Darcy.

-         Értem. Mikor kezdjük a kemoterápiát?

-         Az ünnepek után. Felírom az első időpontot. Hetente kell majd járnia, hogy minél előbb felépülhessen.

-         Rendben, köszönöm. Gyógyszert kapok?

-         Írok fel morfiumot, hogyha túlzottan fáj a feje bevehessen egyet. De nem többet és ne szedje be mindennap, mert ez egy nagyon erős gyógyszer. Vagyis egy drogfajta ezért ne is szedje mindig, mert hossztávon káros lehet.

-         Értem. Hát, köszönöm a segítséget. Viszlát, Dr. Silverman – kezet ráztunk és kijöttünk az irodából.

Teljesen lesokkoltam. Ez nem velem nem történhet meg. Mivel érdemeltem ezt ki? Nem szenvedtem még eleget? Annyira rossz érzés tudni, hogy nem vagyok egészséges. De küzdeni fogok, és nem hagyom el magam. Minden erőmmel azon leszek, hogy felépülhessek. Küzdeni fogok, és jól leszek.

-         Kislányom nagyon sajnálom. – jött oda anya és megölelt.

-         Semmi baj anya. Meg fogok gyógyulni, jó? Erős leszek és küzdök minden erőmmel.

-         Bízom benned kicsim. Gyere, menjünk.

-         Oké. – kimentünk és beültünk a kocsiba.

Útközben felhívtam Perrie-t.

-         Szia! Sürgősen beszélnünk kell. – szólaltam meg elsőként.

-         Szia! Miért? – idegesnek tűnt.

-         Ez nem telefontéma. Hol vagy most?

-         A Direction házban. Biztos ide akarsz te jönni? – biztos hülyének nézett.

-         Igen, biztos.

-         Mikor jössz? Csak mert akkor úgy készülök el.

-         Ja, hogy te még pizsiben vagy. –nevettem

-         Igen. De mikor jössz?

-         Fél óra múlva ott vagyok, mert most értem haza.

-         Rendben, várlak. Szia! – elköszöntem és kinyomta a telefont.

Anya kitett a házam előtt és elköszönt tőlem. Bementem gyorsan csináltam egy szendvicset és avval a kezemben kimentem a kocsihoz és elindultam a Direction ház felé. Fél óra alatt oda is értem. Kimásztam a kocsiból és az ajtóhoz mentem. Nem voltam kicsit sem ideges, áh. Becsengettem és vártam, hogy valaki beengedjen.

-         Szia Darcy! – köszöntött Perrie.

-         Szia. – eresztettem egy gyér mosolyt és besétáltam. Nagyon régen voltam már itt. Levettem a cipőm és követtem Perrie-t a nappaliba.

-         Szia Darcy! Úristen, de rég láttalak! – jött oda Liam és rendesen megszorongatott.

-         Hát igen. Fél év az hosszú idő. – mosolyogtam.

-         Darcy! Örülök, hogy látlak. – jött oda Niall és ő is megölelgetett.

-         Én is Ír manóm. – mosolyogtam a szőke fiúra.

-         DAAARCYY! – futott be a szobába Louis.

-         LOUIS! – emeltem magasba a kezem és jól megöltem.

-         Gyerekek, nyugi van! Darcy most egy fontos dolog miatt jött. Álljatok le. – csitítota le őket Perrie.

-         Mi az a fontos dolog? – szólaltak meg egyszerre.

-         Majd elmondom nektek is, de először Perrie-vel szeretnék beszélni négyszemközt, oké? – intettem nekik, hogy hagyjanak egy kicsit magunkra bennünket. Kimentek és végre leülhettünk beszélni.

-         Na, mi az? – paskolta meg maga mellett a helyet a kanapén.

-         Kimondom kerek-perec, nem húzom az időt.

-         Már azt csinálod. Na?

-         Leukémiás vagyok. – fújtam ki a bent tartott levegőt.

-         Hogyan? – kikerekedtek a szemei.

-         Jól hallottad. De szerencsére felépülök, mert ez egy jóindulatú megbetegedés.

-         Ki fog hullani a hajad?

-         A kemoterápiától fog.

-         Jézusom. – elsírta magát és a nyakamba ugrott.

-         Ne sírj, nem lesz semmi baj. Nyugodj meg. Meg fogok gyógyulni. – simogattam a hátát.

-         Biztos el akarod mondani nekik?

-         Igen.

Perrie kiáltott egyet és még a pormacskák is leültek körénk. Na, jó vicceltem. Mindenki leült a nappaliba, már csak egy személyre vártunk.

*Harry szemszöge*

A szobámban ültem mikor Perrie elkiáltotta magát, hogy megbeszélés lesz. Letettem a naplóm és lelépdeltem a lépcsőn. Megláttam és kikerekedtek a szemeim. Miért van itt Darcy? Nem mintha zavarna, csak furcsa. Talán túlságosan is. Leültem a kanapéra Eleanor mellé és egy pillanatra találkozott a tekintetünk. Úristen azok a gyönyörű szemek.

*Darcy szemszöge*

Harry is itt volt. Úristen! Biztos előtte akarom ezeket elmondani? Mindegy is. Nekiláttam a beszédnek és mindent részletesen elmondtam. Kicsi zavaró volt, hogy mindenki engem figyelt. Miután befejeztem könnyekkel teli szemekkel néztem a többiekre. Akik nagy szemekkel méregettek. Eleanor is sírt.

-         Hát ennyi lenne. – nyögtem ki az utolsó szót.

-         Ennyi? Ez nagyon is rossz. – csattant fel El.

-         Semmi baj El, meg fogok gyógyulni. Minden rendben lesz. Ne félj. – odamentem és megöleltem. Megéreztem Harry illatát és egy pillanatra kómába estem. Elengedtem a könnyes szemű lányt és mosolyogva visszaültem a helyemre.

Még egy két órát beszélgettünk a többiekkel, de Harry nem nagyon szólalt meg. Elmondtam nekik mindent, amit a betegségről tudok. Nevetgéltünk és délután 4 órakor indultam el haza.