28.rész

 Sziasztok, Drágáim! Köszönöm a sok feliratkozót és oldalmegjelenítéstJ ennek mind nagyon örülök, de! Szeretnék több kommentet látni már a részek alatt. Annyian nézitek, meg és mégsem írtok hozzá semmilyen véleményt. Ez annyira rossz, mert nem tudom, hogy milyen az, amit csinálok. Arra kérlek titeket, hogy pipáljatok és kommenteljetek! Puszi: Szter xx.

*Perrie szemszöge*

Már hajnal van és én még mindig itt ülök. Telefonáltam Eleanor-nak és ő is idesietett. Együtt várakozunk már órák óta. Mivel Darcy telefonját is magammal hoztam ezért az anyukáját is értesíteni tudtam. Ő is itt volt jó ideig, de el kellett mennie, mert reggel korán kell ugyanis dolgoznia kell. Vagy 5 kávét benyomtam az tuti. Nem tudom, mi tarthat ilyen sokáig. De rosszra még gondolni sem merek.

*2 órával később*

Eleanor mellettem aludt a székben, de én még gondolni sem akartam az alvásra. Fél négy van. A lábam még mindig ezerrel dobog és tombol bennem az idegesség. Nem kellett sok és egy orvos közeledett felénk. Hamar felugrottam megigazítottam a pólóm és elé siettem.

-         Doktor Úr mi a helyzet? – néztem rá a tőlem egy fejjel magasabb doktorra. Fiatalnak tűnt. Idegesen vártam a válaszát.

-         Nos. A barátnője még időben érkezett be a kórházba. A gyomrát nem tette tönkre a szer. Viszont a nyelőcsövét igen. Azonnal a műtőbe vitték. Átesett egy életmentő műtéten. Ez annyit takar, hogy egy helyettesítő nyelőcsövet kapott. Ez azt jelenti, hogy rendesen tud majd enni és inni. Ugyan olyan ez a nyelőcső, mint a normális csak ez erősebb anyagból van. Egy jó ideig fájni fog még neki és beszélni sem tud majd rendesen. Rengeteget kell pihennie. Most még az altató hatása alatt áll. Most azt kérem önöktől, hogy nyugodtan menjenek haza. Most már biztonságban van. – mosolygott bíztatóan.

-         Jézusom. Mikorra épül fel?

-         Minimum fél év. A beszédkészségeit újra ki kell fejlesztenie. Sajnálom. Ön tudja miért tehette ezt?

-         Értem. Igen tudom.

-         Rendben. Holnap délután már látogatható lesz. Ha beszélgetni szeretnének vele, akkor esetleg egy kicsi mágneses táblát hozzon. Filccel tud rá írni és könnyen hordozhatja magával. Köszönöm, hogy ilyen kitartóak voltak. Jó éjszakát.

-         Én is köszönöm. Viszont kívánom. - doktor elment én pedig a széken alvó El-hez siettem és keltegetni kezdtem. Felébredt és mondtam neki, hogy a kocsiban mindent elmesélek.

-         Szóval. Mi is van? – kérdezte már úton hazafelé.

-         Darcy-nak szerencséje volt, mert a gyomrát nem tette tönkre a fehérítő. A nyelőcsövét viszont igen. Kapott egy mű nyelőcsövet, ami olyan, mint a normális, csak erősebb. Egy ideig fájni fog neki és az evés-ivás is nehézkes lesz. Meg kell tanulnia újra rendesen beszélnie. Holnap délutántól már látogatható. De előtte mielőtt bemegyek, veszek neki egy filces táblát, hogy valahogy kommunikálni tudjunk.

-         Uram atyám. Ez borzasztó és ezt mind Harry miatt van. Első kézből fogok neki gratulálni. Nagyon ideges vagyok rá. Amúgy az üzlettel mi lesz?

-         Az üzletbe én megyek majd dolgozni egyedül. Már mindent tudok, mert Darcy mindenre megtanított.

-         Egyedül? Menni fog? Mondanám, hogy elvállalom, de nekem is van munkám tudod. – dobolt a kormányon.

-         Tudom. Azért köszi.

-         Hát akkor itt is vagyunk. Én sietek haza. Vigyázz magadra és jó legyél. Holnap pedig sokáig aludj. Kipihenten menjünk be hozzá, oké? – nézett rám nagy szemeivel.

-         Rendben van. Holnap úgy is zárva van az üzlet. Jaj, annyire be tudnám most verni Harry arcát, hogy az hihetetlen.

-         Nem csak te. Na, de én most sietek haza. Jó éjt. Szia Perrie. – elköszöntünk egymástól két puszival és én befelé siettem. Kikulcsoltam az ajtót, a cipőimet lerugdaltam és a táskámmal a kezemben a szobámba mentem. Felkapcsoltam a villany a tévével együtt és fürdeni indultam. Beértem a fürdőbe és még minden ugyanúgy volt, ahogy innen elmentem. Rendet tettem és fürdeni kezdtem. Alaposan megmosakodtam mindenhol és miután már eleget áztam elzártam a csapot és megtörölköztem. Mire visszaértem a szobámba már 5 óra volt. Eszembe jutott, hogy talán fel kéne hívni Zayn-t. azt mondta, hogy bármi van, bármikor hívhatom. Ezt is tettem. Néhány csörgésre fel is vette.

-         Haló? – szólt bele álmos hangon. Gondoltam, hogy fel fogom kelteni.

-         Szia Drágám. Felkeltettelek? – kérdeztem félénken.

-         Igen, de semmi baj. Darcy miatt keresel?

-         Igen miatta.

-         Mi a helyzet vele?

-         A gyomrát hála Istennek nem tette tönkre a vegyszer, de a nyelőcsövét igen. Kapott egy műt, ami ugyan olyan mint a normál csak erősebb az anyaga. Újra meg kell tanulnia beszélni és fél évig pihenőre kell, hogy vonuljon. És ez mind a miatt, a patkány miatt van. – mondtam és a végén kifújtam a levegőt.

-         Úr Isten. Ez szörnyű, nagyon haragszom most rá. – értett velem egyet.

-         Hidd el én is. Nem tudom mi lehet szegény lánnyal. Annyira elbánt vele az élet. De mindenki azt mondja, hogy ezután már csak a szép és jó lesz. Remélem így fog vele történni. Na de csak ennyit akartam Zayn. Megyek aludni, mert iszonyatosan fáradt vagyok.

-         Én is bízom benne. Jól van Édes. Pihend ki magad. Szia. – bontottam a vonalat. Odatettem a telefonom az éjjeliszekrényre és az ágyamba bújtam. A tévét nem kapcsoltam ki hadd szóljon, mert egyedül azért kicsit félelmetes. Nem sokára el is aludhattam.

*Másnap*

Délután fél egykor keltem. Hamar összeszedtem magam és a szekrényem elé siettem. Kiválasztottam a megfelelő ruhát és magamra vettem./kép/ A fürdőben elrendeztem a hajam és az arcom minden szerkezetét. Telefonáltam Eleanor-nak, hogy most ő jöjjön ide és kölcsönbe veszem Darcy kocsiját. Tuti nem haragszik meg érte. De majd beszélek róla neki. Amíg Eleanor ide nem ért addig megreggeliztem. Fél óra múlva már az autóban ültünk és egy papírbolt felé vettünk utunkat. Én vezettem. Megvettünk minden szükséges dolgot, ami nekünk kell és egy boltba mentünk. Vettünk Darcy-nak rostos üdítőt és egy kis ropogtatnivalót. Tudom, hogy nem fog tudni még rendesen enni, de valamit még is kell. Tényleg mindent elintéztünk már így a kórház felé mentünk. 20 perc után már a kórház ajtaján sétáltunk be. Megkérdeztük, hogy be mehetünk-e. Igenleges választ kaptunk ezért az ominózus kórterem felé mentünk. Belépve a gyógyszerszagú terembe azt hittem elájulok. Darcy-ból rengeteg cső lógott ki. Borzasztó látvány. A nyaka körül 6 kiló géz. Na, jó lehet túloztam. A gyomromban egyre jobban nőtt a gombóc. A sírás közelében jártam. Leültünk a műanyag székekbe és ránéztünk. Csukott szem néha megremegett. Biztos álmodott. Ne vártunk sokat, mire nyitogatni kezdte szemeit és ránk nézett. Elmosolyodtam és megszólaltam.

-         Szia. Hogy vagy? Tudom, nem tudsz beszélni, ezért hoztam neked egy kis táblát, amire tudsz írni majd és így kommunikálhatunk, oké? – mosolyogtam és a kezébe adtam a táblát. Halvány mosollyal és egy kisebb bólogatással válaszolt.

-         Amúgy mi a helyzet? Hogy vagy? – kérdezte Eleanor. Közelebb hajolt és megsimogatta a kezét. Leszedte a kupakot a filcről és gyorsan körmölni kezdte a szavakat a táblára.

-         „A torkom rettenetesen fáj és még mindig meg akarok halni, de amúgy remekül vagyok.:)” – állt a táblán.

-         Jaj, ne mondj már ilyet. Nem fogsz meghalni. Ne érdekeljen az a senki. El fogod felejteni. Hibázott és te kicsesztél vele. hagyd a fenébe, nem kell foglalkozni ezzel. Hamarosan felépülsz és minden rendben lesz. Élheted az életed nélküle. – mondtam, közben kipakoltam a hozott dolgokat.

-         „Tudom, de akkor is fáj. De tudom, hogy ezek után már jobb lesz nekem. Elfelejtem, és új életet kezdek nélküle. Boldog leszek. – fordította felénk a kis tábláját, amit mostantól kezdve, míg meg nem tanul újra rendesen beszélni magánál hord.

-         Na, látod. Okos vagy te. – nevettem.

-         Hoztunk neked egy kis rágcsát meg üdítőt. Tudom, hogy az evés nehézkes lesz, de azért valamit mégis kell enned. – szólt Eleanor. Megfogta a táblát és ráfirkantott egy „köszönöm”-öt.

-         Nem baj ugye, hogy az autódat kölcsönbe vettem? – kérdeztem félénken.

-         „Nem dehogy, csak össze ne törd.” – megkönnyebbültem.

-         Köszönöm szépen. Az üzlettel kapcsolatban szeretnék mondani valamit.

-         „Igen?”

-         Szeretnék dolgozni. Mivel ez rengeteg pénzkiesés lenne neked is és nekem is. Amíg felépülsz, keresek valakit dolgozni, ha nem gond. Szerintem nem rossz ötlet. Már úgy is megy minden, ugyanis megtanítottál. – mondtam el ötletemet és reménykedően barátnőmre néztem.

-         „Ez egy nagyon nagy segítség lenne nekem. Engedem, hogy dolgozz. De mindenre vigyáznod kell és a pénzt minden este vidd haza.” – íródott a táblán.

-         Rendben. Vigyázok, ígérem. Nem okozok csalódást neked.

*                     *                *

Délután ötig bent voltunk a kórházban Darcy-nál. Eljtöttünk, mert az anyukája jött, hogy meglátogassa. Kifelé menet beszéltünk az orvosával is és már pénteken haza engedik. /ma szombat van/ Otthon főztem magamnak egy kis kaját és azt a nappaliban ülve el is fogyasztottam.

*Harry szemszöge*

Napok óta szenvedek és pusztítom saját magam. Annyira rossz érzés, hogy Darcy miattam van kórházban és nem tudom, mi van vele, mert Zayn nem hajlandó még rám nézni sem. Amit megértek. A többiek is tudják. mi van, de ők hozzám szólnak, de csak a munkával kapcsolatosan. Semmi más téma nincs. Ellenem fordultak, mert egy barom vagyok. Paige-t elküldtem nem akarok vele semmit sem csinálni. Ő persze megsértődött rám. De nem érdekel. Nekem csak ő kell. De tudom, hogy már nem lehet az enyém, mert mindent elkúrtam. Most jelen pillanatban itt ülök egy hotel bárjában, ahol megszálltunk és sorra gurítom le a drágábbnál drágább italokat. Amik persze már eléggé kiütötték az agyam. Már egy jó ideje itt ülök. Hirtelen egy kéz csapódik a vállamra és én hirtelen hátra fordulok.

-         Hé, haver te mit művelsz? – nézett rám értetlenül Liam.

-         Iszok. Miért minek tűnik? – válaszoltam egész lassúan.

-         Ember te halál részeg vagy. – fordított meg a széken.

-         Dehogy vagyok. – ellenkeztem magasabb hangon.

-         Gyere, most velem jössz. – próbált felhúzni a széken, de én durván elrántottam a kezem. Értetlenül nézett rám a barátom. Felráncolt szemöldökkel visszafordultam a pulthoz és kértem még egy italt. A szemem sarkából láttam, hogy Liam valakivel telefonál. Néhány perccel később Niall lépett mellém és cibált fel a székről Liam-vel egy együtt. Ellenkezni nem tudtam, mivel a lábamon alig álltam. Annyira emlékszem, hogy bevisznek, a szobámba leszedik rólam a ruháimat és ennyi. Több nem rémlik.

*Darcy szemszöge*

Iszonyatosan fáj a torkom és a nyelés is borzasztóan kellemetlen. Alig bírok enni és rágni. Szerencsére a fogaim meg maradtak. Rágni tudok, de még azt is nagy nehezen. Utálatos egy dolog, hogy beszélni sem tudok, mivel a nyelvem és a szám belseje nagyon megsérült és sebes belül mindenhol, de azt mondták mindegyik meg fog gyógyulni. Újra tanulhatok meg beszélni, mint egy óvodás gyerek. Nem baj, küzdeni fogok, hogy boldog lehessek. Már vagy 100 darab gyógyszert belém tömtek és minden egyes nyelésnél ki tudtam volna hányni az egészet bele a doki kezébe. Annyira mocskosul fáj minden ami evéssel és a hozzátartozóival jár, hogy az rettenet. Alig várom, hogy felépüljek. Este nyolc óra van és unottan bámulom a tévét a kórteremben. Szerencsére egyedül vagyok. Nem igazán akarom, hogy bárkit is betegyenek mellém. Nekem így tökéletes. Legalább tudok kicsit gondolkodni magamon. Hogy történt mindez? Röpke hónapok alatt akkora kupi lett az életemből, hogy nem is tudom, hol kezdjem. Talán az elején. Megismerkedtem Harry-vel egy kórházban. Remek, mivel elütöttem autóval. Aztán elhívott ugye randizni, aztán összejöttünk. Ez mindaddig rendben is volt, amíg el nem kezdte ez a megcsalósdit. Eljött az első elutazásuk. Nagyon nehezen viseltem el. Aztán jött Roxane halála. Még mindig elképzelhetetlen számomra, hogy nincs itt. Még mindig fáj. Aztán ez a barom megcsal harmadjára is. Nekem itt betelt a pohár és azt mondtam elegem van. Nekem ebből nem kell több. Összetörtem. Össze vagyok törve. Ekkor gondoltam, hogy minek legyek? Öngyilkos akartam lenni, de most már rájöttem, hogy egy nagyon hülye ötlet volt. Hatalmas fájdalmat okoztam volna sokaknak. Szenvednének miattam. Ezt én nem akarom. Megbánom, hogy ezt is megtettem. De Perrie megmentett engem. Amit meg kell, háláljak neki. Itt fekszem fájó torokkal és beszédkészség nélkül. Holnap megpróbálok egy kis beszédet kiszedni magamból. De ehhez valaki kell. Majd beszélek Perrie-vel, hogy kezdjen el engem oktatni. Ez borzalmas. Próbáltam ma magamban egy-két szót motyogni, hát kisebb sikerrel. Azért valami ment. De van még van mit gyakorolni. Minél hamarabb akarok újra beszélni. Amúgy tudok, csak semmit nem érteni belőle. Nevetnem kell saját magamon, mert újra meg kell rendesen tanulnom beszélni. Senkinek nem kell erről tudni csak a családomnak Perrie-nek és Eleanor-nak. Majd ők segítenek talpra állni. Kíváncsi leszek arra, hogy fogok viselkedni akkor mikor a fiúk, hazajönnek. Harry el fog jönni a ruháiért. Előre „félek”, hogy mikor meglátom, elbőgöm magam. Még mindig szeretem, pedig átvert. Szemét volt velem és részben az ő hibájából vagyok most itt. Éjjel fél kettő van és már egyre nehezebbnek érzem a szemeimet. Lassan elaludtam és egy furcsát álmodtam.

*Perrie szemszöge*

Már vagy 100 filmet megnéztem és még mindig nem tudok aludni. Késő éjjel van és én egyáltalán nem vagyok fáradt. Eszembe jutott, hogy olvasni fogok. Lementem a nappaliba és a könyvespolchoz lépdeltem. Levettem egy Twilight könyvet és visszasétáltam a szobámba. Hassal lefeküdtem az ágyba és belemélyültem a könyv rejtélyeibe. Fél négykor még mindig olvastam. De nem sokkal később a könyvre borulva elaludtam. A tévé még mindig szólt, de nem érdekelt.