A blog saját történet és kitaláció! Előfordulhatnak trágár kifejezések és 18+ -as jelenetek! Csak saját felelősségre.

2014. január 11., szombat

34.rész


Sziasztok! Ismét rossz hírrel jövök nektek. Nem értem miért nem véleményezitek az új részeket. Senki sem pipál vagy kommentel. Rosszul esik, mert olyan, mintha csak magamnak írnék új részeket. Én szeretem ezt csinálni, de nem fogom már sokáig ezt eltűrni, hogy én keményen dolgozom az új részekkel és még egy köszönömöt sem kapok. Ha ez továbbra is így megy tovább, akkor nem fogok második évadot csinálni, csak több rész lesz, de következő évad nem. Sajnálom, erről én nem tehetek. Remélem, megértitek az én helyzetemet is.
                                                                                                      Puszi: Szter xx



*másnap reggel*
*Darcy szemszöge*


Reggel kilenc óra körül keltem, mivel miután ideértünk azonnal feljöttem aludni. Átöltöztem és lejöttem a konyhába./kép/. Ittam egy pohár vizet és csendben leültem a nappaliba. Senki nem volt körülöttem. Még a tévé sem ment. Nem is volt kedvem hozzá. Bambán ültem a nappaliban, mikor Gemma ült mellém a kanapéra.

-         Szia! Nem jössz el velem sétálni? – leült és mosolygott. Olyan energikus, mint az öccse.
-         Szia. Most keltem fel. De ha adsz egy kis időt, akkor szívesen. – bólintott és felmentem az emeletre. Összeszedtem magam és készen álltam a sétára.

Körbejártuk az egész falut és jobban megismertük egymást. Beszéltem neki a betegségemről és mindent elmondtam neki, hogy mit tudok róla. Három órát biztos sétálhattuk. Nem hoztam telefont, mert ki keresne.

Anne hívta Gemmát, hogy ideje lenne hazamenni, mert ebédelnünk kell és utána ajándékozunk egymásnak, mivel ez tegnap elmaradt. 

Hazaérve idegesen lépdelt felém. Nem is tudtam mire véljem.

-         Hol a francban voltál? – sziszegte a fogai között.
-         Sétálni. – megrémisztett ez a viselkedése.
-         És miért nem vitted a telefonodat? Vagy százszor hívtalak Darcy. – idegesen járkált és a hajába túrt.
-         Nincs semmi bajom, mint látod. Kösz, hogy aggódtál, de nem kéne letépni érte a fejem. Majd ha meghalni készülök, ígérem szólni, fogok előtte. – felmentem a szobába és lehoztam az ajándékokat.

Az ebédlőben sem szóltam hozzá. Ne ordítsa le a fejem, hiszen csak sétálni mentem. Hihetetlen. Megértem, hogy aggódik, de ne nyírjon ki, csak mert elmertem menni, sétálni a nővérével.

Az ajándékozás is sorra került és nagyon szép dolgokat kaptam Harry családjától. Szépségápolási kellékek, stb. Hála, Istennek az én ajándékaim is sikert arattak.  Miután végeztünk a közös szobánkba mentem, ami Harryé. Lefeküdtem az ágyra és böngészni kezdtem a telefonomon.

-         Eljössz velem is sétálni? – Harry benyitott az ajtón és úgy megijesztett, hogy megugrottam és a telefonom már megint a földre esett.
-         Jézusom! Ajánlom, hogy ne essen baja a telefonomnak. – felálltam és felkaptam a földről és megnéztem, de kutya baja.
-         Akkor? Eljössz? – felhúzta a szemöldökét.
-         Nem. Halálra ijesztettél ma az aggódásoddal Harry. Azt hittem leszeded a fejemet. – visszaültem az ágyra és tovább nyomkodtam a telefonomat.
-         Ne haragudj már, bébi. Nem akartalak megijeszteni, csak nagyon aggódtam, oké? Sajnálom, nem akartam. – közelebb jött és felemelte az állam és egyenesen a szemembe nézett.
-         De megijedtem, nagyon is. – felemeltem a kezem és erősen megöleltem. Körém zárta a karjait és belepuszilt a hajamba.
-         Nem haragszol? – suttogta a fülembe.
-         Nem. – ráztam a fejem és elkezdett nevetni, mert a hajam csiklandozta a mellkasát.
-         Jössz velem sétálni? Megihatunk egy turmixot is. Van itt egy jó hely. Öltözz át és farmer legyen rajtad. Kiemeli a szép feneked. – erősen vállba csaptam, de ő csak kuncogott. Nem tartottam ezt olyan viccesnek.
-         Menj ki. Át akarok öltözni.
-         Dehogy megyek. Láttalak már úgy. – leült az ágyra és várt.
-         De ez egy másik helyzet, de ha te nem mész, akkor én megyek. – kikerestem a ruhákat a bőröndből és a fürdőbe mentem.

Átöltöztem egy kényelmes farmerba és kölcsönkértem Harry-től a „Teenage Runaway” feliratú pulcsiját./kép/.

-         Esküszöm jobban áll ez a pulóver neked, mint nekem. – elismerő pillantást vetett és felkelt az ágyról.
-         December van és süt a nap. Ez tök jó. Nem is kell kabát, olyan jó idő van.
-         Dehogynem kell kabát. El is felejtetted, hogy nem veszel fel. – olyan, mint az anyám. Elkezdtem utánozni, mintha ő lennék és megállt és engem nézett.
-         Ne csináld. Nem is így nézek ki. – átdobta a vállam felett a kezét és magához húzott. Így indultunk el sétálni.

Egy jó ideje sétálhattunk már mikor megpillantott minket pár lány. Kicsit ideges lettem, mivel nem tudom mit gondolnak rólam. Igaz, egyszer már találkoztam rajongókkal, ők igazán kedvesek voltak.

Megpillantottak minket és felénk közeledtek. Idegesen néztem Harryre.

-         Félek egy kicsit. – suttogtam mikor a négy lány egyre közelebb volt.
-         Ne félj, itt vagyok. Nem fognak bántani, nyugi. – adott egy puszit az arcomra és megálltunk a lányok miatt.
-         Sziasztok! Kérhetnénk képet és egy aláírást? – kérdezte az egyik szőke csajszi.
-         Persze. Drágám megcsinálod a képet? – fordult felém Harry és az egyik lány kezembe nyomta a telefonját.
-         Persze. – beállítottam a telefont a megfelelő pózba és lefényképeztem őket.

Kérdezgettek rólam és nem tűntek undoknak. Beszélgettek még Harry-vel, majd tovább sétáltunk. Fél óra múlva megérkeztünk arra a jó turmixos helyre. Beültük és rendeltünk.

Nem nagyon kívántam a turmixot, ezért nem is ittam meg mindet. A fejem szörnyen fájni kezdett és homályos volt a látásom.

-         Bébi, figyelsz? Hallod? – Harry rázta a vállam, de nem nagyon figyeltem.
-         Hm? – bambultan ránéztem és oldalra fordítottam a fejem.
-         Megiszod azt még? – rábökött a pohárra, de én nemmel válaszoltam.

Nem mondtam neki, hogy fáj a fejem, mert akkor megint aggódni kezdett volna és haza kéne mennünk. Inkább tűrtem az erős nyomást és szépen sétáltam Harry mellett.

Kézen fogva sétáltunk a csendes kis város utcáin. Csendes ez a kis hely, nagyon tetszik. Nyugodtabb a levegő Londonhoz képest. Harry keze a vállamon volt és úgy húzott közelebb magához. Mire hazaértünk a fejfájásom enyhült, de nem akartam bevenni egy gyógyszert sem.

Hazaértünk és Harry a konyhába ment, hogy egyen valamit. Én feljöttem a fürdőbe és kíváncsi voltam mennyit fogytam az eddigi idő alatt. Ugye, mert a fogyás is egy tünet.

Ráálltam a mérlegre és nem nagyon hatott meg a dolog. Két kiló az nem sok, ugye? Lesz ennél rosszabb is. Annira félek. Nem akarom, hogy Harry így lásson. Nem akarom, hogy csúnyán lásson és elszörnyedve fusson ki a kórteremből. Lehet, hogy most csak a rosszakra gondolok, de én ettől félek a legjobban, nem is a kórházi kezelésektől. Szörnyen félek, hogyha kihullik a hajam. akkor nem fog szeretni már és egy ronda senki leszek a számára. Nem akarom újra elveszíteni.

Leléptem a mérlegről és letöröltem a könnyeimet. Kijöttem a fürdőből és egyenesen Gemma szobájába mentem. Reméltem, hogy nem fogom zavarni. Bekopogtam és pár másodperccel benyitottam. Gemma mosolygott és várta, hogy leüljek.

-         Mi a baj? – kérdezte és aggódóan rám nézett.
-         Félek. –szipogtam és próbáltam visszafojtani az előtörő könnyeimet. Nem sok sikerrel.
-         Mitől?
-         Attól, hogy Harry ki fog szeretni belőlem, amint meglátja, hogy lefogyok sápadt és kopasz leszek. Nem akarom elveszíteni. Rettegek ettől. – zokogtam és Gemma aranyosan megölelt és próbált nyugtatgatni.
-         Nem fog kiszeretni belőled, hidd el. Ha eddig kitartott melletted, akkor továbbra is ki fog. Ne aggódj ez miatt. Szeretni fog akárhogy is festesz ki azon a napon. Nem kell félned ott, lesz melletted és ki áll majd érted. Segít, hogy felépülhess. Nem kell kétségek között hánykódni. Tudom, hogy Harry végig veled lesz, hiszen ismerem. Most nyugodj meg és gyere le velem, mert éhes vagyok. – mosolygott és megszorongatott.
-         Köszönöm szépen, hogy számíthatok rád. Örök hálám neked. – mosolyogtam és rendbe tettem az arcom, már amennyire lehetett. 
-         Nincs mit, na, gyere. – megfogta a kezem és lementünk a konyhába.

Harry a nappaliban ült és tévézett. Közben meg a telefonját nyomkodta és azt hiszem egy sör is volt a kezében. Hadd igya. Nem is vett észre minket, mikor lejöttünk.

Bementünk a konyhába és Gemma nekilátott kaját készteni.

-         Te is kérsz? – fordult meg kezében a sajttal.
-         Igen. Úgysem ettem semmit ma. – mosolyogtam.
-         Miért? – összeráncolta a szemöldökét és visszafordult a szendvicsekhez.
-         Mert a betegségtől nincs étvágyam. Fogytam két kilót, de fogok ennél többet is.
-         Érem, ez azért eléggé rossz, nem? – elém rakott egy gusztusos szendvicset és egy pohár kakaót. Imádom még mindig.
-         Köszi. Micsoda? – beleharaptam és vártam, míg válaszol.
-         Hát az, hogy ennyire leépülsz majd. Mikor mész az első kemo-ra? – érdeklődve figyelt és mikor az utolsó szavát is kimondta Harry lépett be a konyhába.
-         Az ünnepek után megyek. Január másodikán kell mennem először. Elmondják, hogy be kell-e feküdnöm, vagy sem. Ha nagyon gyorsan terjed a betegség, akkor bent kell maradnom a felépülésem végéig. Ha nem akkor csak hónapokkal később.
-         Értem. Mennyi idő a felépülés? – kérdezte és a tányérját a mosogatóba tette.
-         Hát minimum egy év. De nem biztos, lehet előbb, lehet később. Ki tudja? – nevettem és én is a mosogatóba tettem a tányért.
-         Darcy mit csináltál fent? – fordult felém Harry és a kezeit a csípőmre tette és közelebb húzott magához.
-         Gemma-val beszélgettem a szobájában. Miért? – mosolyogtam, míg ő nedves puszit hagyott az arcomon. Elöntötte a tetemet a forróság.
-         Hiányoltalak, de örülök, hogy ilyen jóban lettetek. Holnapután megyünk haza, oké? – fejét a homlokomnak döntötte és csibészesen mosolygott.
-         Rendben. Nekem mindegy mikor megyünk haza, de jó itt. Olyan csendes. – kimásztam az öleléséből és a csaphoz mentem és teleengedtem egy poharat vízzel.
-         Én is szerettem itt lakni. Emlékszem egyszer Matt az unokatesóm átjött és elmentünk a parkba. Volt ott egy csapat lány mi pedig nekidőltünk a fának és szexin kacsingattunk nekik meg fütyültük. Persze a lányok halálosan nagy hülyéknek hittek minket, de jó buli volt.
-         Te nem vagy normális. – nevettem.
-         Tudom. Van még ezer ilyen jó sztorim. Akarsz hallani párat? – észre sem vettem, hogy Gemma kiment a konyhából. Követtem Harry a nappaliba és ő elfeküdt én pedig rá. A mellkasán feküdtem és hallgattam a hülyébbnél hülyébb sztoriit.
-         10 éves koromban a játszótéren eltörtem egy hintát. Az egyik anyuka elkezdett velem kiabálni, hogy tönkretettem a játékot. Azt mondta, hogy most mivel játsszon a gyereke. De azon kívül volt még vagy öt hinta, csak az a nagy gyerekeknek volt. Nekem természetesen a bébi hintát kellett eltörnöm. Nem voltam kíváncsi rá ezért röhögve eljöttünk az osztálytársaimmal. Vicces volt. – éreztem, ahogy a mellkasa megremeg, miközben nevet. Én is meséltem pár vicces helyzetet a gyerekkoromból.
-         14 voltam, amikor a suli leghelyesebb sráca érdeklődni kezdett irántam. Minden lány körém gyűlt, hogy kérdezzenek róla. Megkérdezték hogyan csókol vagy aranyosan alszik és miegymás. Annyira ideges lettem a kérdésektől, egyszerűen feszengtem. Mindenki állt körülöttem, én voltam a kör közepe. Nem tudtam melyik kérdésre válaszoljak. Annyira megijedtem, hogy hánynom kellett és a folyosó másik felében volt a vécé. Félrelöktem mindenkit és futottam, amennyire csak bírtam. A többi gyerek a suliban egy hónapig „Hányós Majomnak” hívtak. Totál ciki volt, de most már így idősebb szemmel nézve viccesek ezek a történetek.
-         Jézusom, ez egy tök jó név. Bébi, ne haragudj, de ezentúl így foglak hívni, ha rossz leszel. – Harry annyira nevetett, hogy a szájában tartott üdítő az orrán folyt ki.

Engem is elkapott a röhögő görcs és nem bírtam abbahagyni. Harry kifutott a konyhába és megtörölte az orrát. Én még mindig nevettem, mikor visszaült mellém a fotelba. Éppen akkor lépett be Anne és Robin az ajtón, mikor a leghangosabban nevettem.

-         Mi ez a zaj fiatalok? – jött a nappaliba Robin és leült egy fotelba.
-         Ha.. Harry! – nem bírtam még elmondani sem mi történt.
-         Darcy mesélt egy sztorit és én pont akkor ittam, mikor a vicces rész következett és ennek az lett a végeredménye, hogy kifolyt az orromon. Ez öt perce történt és az óta, nevet. Nem bír megállni.  – mesélte Harry és Robin is jókat mosolygott rajtunk.
-         Hozz. Hozz. Egy pohár. Vizet. Kérlek. – nehézkesen megnyugodtam és Harry egy pohár vízzel jött vissza. Annyira jól néz ki abban a melegítőben. Mikor vette át?

-          Köszönöm. – számhoz emeltem a poharat és nagyokat kortyoltam a vízből. Az üres poharat már én vittem vissza. 

3 megjegyzés:

  1. Nagyon jó! Siess a kövivel! Kíváncsi vagyok hogy mi fog történni Darcy-val!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm szépen!:) végre egy komment:) sietek<3

      Törlés
  2. Imádom *--* Nagyon király rész lett ugyan úgy mint a többi is. ♥ Már várom a kövit.

    VálaszTörlés