Sziasztok! Ne haragudjatok a sok késésért, de sokat kellett
tanulnom a héten, tegnap meg felvételit írtam. Te jó ég!:D Remélem most is
kapok pár kommentet és örülnék egy két új feliratkozónak is!:) Átléptük az 5000 oldalmegtekintést amit
nagyon köszönök*-*
Mindjárt ki fogom rakni az új blogom prológusát ide nektek!:)
Majd véleményezzétek azt isJ <3
Puszi: Szter
xx.
Harry szüleivel még
beszélgettünk lent a nappaliban és Anne mutogatott Harryről kiskori
képeket.
Harry annyira cikinek tartotta, hogy egyfolytában azt hajtogatta Anne-nak, hogy
tegye már el azokat a képeket.
-
Anya! Miért kell ezt?
Olyan égők ezek a képek. Tedd már el! – nevetve harsogott.
-
Jaj, kisfiam olyan
aranyos voltál Darcynak látnia kell ezeket. – mosolygott Anne és a kezembe
nyomott még egy kupac fényképet. Közben Gemma is csatlakozott.
-
Jézusom, Harry itt
éppen meztelen vagy. Jobb a helyzet ezen a képen, mint most. – motyogtam és
tovább lapoztam egy másik képhez.
-
Hé! Ez nem igaz. Ne
hazudj, te is tudod, hogy egy Adonisz vagyok. – kihúztam magát és dörömbölt a
mellkasán, mint egy gorilla.
-
Ezt még te sem hitted
el. – szólt közbe Gemma és elvett párképet az asztalról.
-
Csendet gyermek. –
nevetett és arcon csókolt.
-
Harry hihetetlen
édesek ezek a képek. Miért nem jutott előbb ez anyukád eszébe? – mondtam és
visszatettem az asztalra a képeket.
-
Egyáltalán nem
aranyosak. Ha rólad mutogatnának, pucér képeket te sem örülnél neki. Nekem
elhiheted.
-
Ne is akard látni az
én képeimet. – hátradőltem a kanapén és Harryre figyeltem, ahogy ő is megnéz
pár aranyos emléket.
-
Valahol meg van az
első ovis rajza is. A képek között kell lennie. Mindjárt megkeresem. – Anne
felállt és a nappaliban lévő polchoz lépett. Elővett egy mappát és idehozta
nekem.
-
Ez az első rajzod? –
mutattam egy kacifántos „rajzra”.
-
Igen, és büszke is
vagyok rá. Picasso irigykedhetne. – nevetett és megmutatta a többi igazán
szemet vető rajzot.
-
Ez mi akar lenni? Egy
rollerező póni? – mutattam egy igencsak furcsa alkotásra.
-
Nem, ez én vagyok,
miközben rollerezek. Nem látod? Göndör a hajam. Nem érzékeled a művészi hatást.
Ez gonosz. – sírást tettetett én meg egy puha puszival az arcára megnyugtattam.
-
Fáradt vagyok.
Túlságosan is. – ásítottam és a fejem Harry vállára hajtottam.
-
Ez is egy tünet,
Drágám? – kérdezte Robin.
-
Igen, a többi mellett
ez is az. – halványan mosolyogtam és a középkorú férfira néztem.
-
Hogy viseled ezt? Nem
nehéz belegondolni, hogy egy jó darabig nem leszel egészséges? – ismét feltett
egy kérdést.
-
Azt hiszem, egyenlőre
jól viselem. De kicsit nehéz belegondolni, hogy a hajam sem lesz már sokáig a
régi és sápadt leszek és sovány valamint gyenge. Attól is félek, hogyha Harry
meglát ebben az állapotban, akkor ki fog ábrándulni belőlem. Ettől félek a
legjobban. Semmi mástól. – Harryre pillantottam, aki értetlenül nézett rám.
-
Értem. Kitartást és
nem szabad feladnod. Erősnek kell lenned és bátornak. Nehéz lesz az biztos, de
mindig van remény. – nagyon meghatóak voltak a szavai. Nagyon megkedveltem ezt
az embert.
-
Köszönöm, ez igazán
kedves Öntől. Igazán meghatóak voltak ezek a szavak. – mosolyogtam és a még
mindig értetlen Harryre pillantottam.
-
Innentől tegeződjünk,
oké? Nem szeretem, ha valaki magáz. Az olyan öreges. – nevetett és felállt,
hogy segítsen elpakolni Anne-nek.
-
Én is így gondolom.
Engem is nyugodtan tegezz. Sokkal jobb ez így. – kacsintott Anne és
visszatették Robinnal az összes képet a helyére.
Kimentem a konyhába,
hogy igyak, mert ismét rám tört a szomjúság. Remélem, hogy Harry nem értette
félre, amit mondtam neki. Nem akarom, hogy megharagudjon rám. Az igazán nem
lenne jó. Letettem a poharat és ki akartam menni a konyhából, mikor Harry
hátulról megfogta a karom és maga felé fordított. Furcsa volt a tekintete.
-
Hogy képzelhetsz
ilyet? – kérdezte dühösen.
-
Mit? – nem értettem
miről beszélt. Összezavart.
-
Tudod te azt nagyon is
jól. Hogy gondolhattad azt, hogy nem foglak szeretni, ha meglátlak majd a
kórházban? – majdnem, hogy kiabálni kezdett, de inkább járkált körbe – körbe a
konyhában.
-
Mert félek, hát nem
érted? – kicsit feljebb emeltem a hangom.
-
Miért nem tudtad
elmondani? – ő is hangosabbra váltott. Csak be ne jöjjön valaki.
-
Mert tudtam, hogy úgyis
patáliát csapsz. Azért nem mondtam el, mert nem akarom tudni mi az igazság
Harry! Amióta újra együtt vagyunk, csak kiabálni tudsz velem és megőrjítesz a
túlzott aggodalmaiddal. Értem, hogy aggódsz, de ne gyilkolj meg, mert elmegyek
valahová.
-
Mert féltelek, azt
isten bassza meg! Nem értet, hogy kurvára félek? Azért aggódom ennyire, mert
nem akarom, hogy bajod essen Darcy! Fogd már fel, hogy csak segíteni akarok! –
még jobban kiabált és ez engem szörnyen megrémisztett.
-
Most… hagyj békén egy
kicsit. – ömlő könnyekkel futottam fel Harry szobájába.
Leültem az ágyra és
csak zokogtam. Persze Harry utánam jött, de nem foglalkoztam vele. nem érdekel,
ha ő úgy gondolja bármikor kiabálhat velem tegye meg. Avval nem törődik, hogy
nem kéne stresszes életet élnem. Ha ennyire számítok neki, nem kiabált volna
most velem. Egy kis magányra van szükségem és nem arra, hogy folyamatosan rágja
a fülem, mert elmegyek valahova. Nem lesz semmi bajom, majd akkor aggódjon, ha
a kórházban fekszem fal fehéren. Akkor aggódhat.
-
Darcy, beszélgetnénk?
– éreztem, hogy lejjebb süllyed az ágy, mert leült.
-
Hagyj békén. – nyögtem
és éreztem, hogy egyre jobban szorul a torkom.
-
Dehogy hagylak, ezt
meg kell beszélnünk. – érdekes, most tud normális hangnemben beszélni.
-
Úgy látszik, most tudsz
rendes hangnemben beszélni. – úgy hangzott, mintha csak köptem volna a
szavakat.
-
Kérlek, beszéljük ezt
meg. Nem úgy gondoltam. – hallani lehetett, hogy elcsuklik a hangja.
-
Persze, nem úgy
gondoltad. Akkor miért kellett kiabálnod? Kíváncsi lennék rá. – ismét
emelkedett fel a hangom, de szerintem jogosan.
-
Mert ideges lettem, de
nem akartam neked rosszat, elhiheted. – sóhajtott, majd felállt és elém
térdelt, hogy jobban lásson.
-
Ideges lettél arra,
hogy félek attól az opciótól, hogyha meglátsz, elhagysz? Mondd, ilyen
helyzetben ki nem félne ilyesmitől? – keresztbe tettem magam előtt a kezem és a
falat bámultam.
-
Igazad van, de nem
foglak elhagyni. Szeretlek te butus. Nem érted meg, hogy a meghalnék érted?
Annyit leszek, melletted amennyit csak lehet. Nem hagylak el. Soha nem tennék
olyat. Te vagy nekem a világon a legfontosabb ember. Nem kell attól félned,
hogy cserbenhagylak, mert nem lesz olyan. Garantálom, hogy semmi ilyen nem
történik majd. Szeretlek a világon mindennél jobban. Mindig itt leszek neked. Segítek
átvészelni minden nehézséget. Ne félj, mindig itt leszek majd melletted. Nagyon
sajnálom, hogy kiabáltam veled, csak féltelek. – elvette a mellkasomtól a
kezeimet és belecsúsztatta az övéit.
-
Nem haragszom, de ha
annyira féltesz, akkor nem ordítozni kell, hanem normálisan beszélni vagy épp
kérdezni. Nem lesz ez így jó, hogy folyamatosan minden apró szarságon
összeveszünk. Nem igazán akarom felidegesíteni magam semmin. – kifújtam a
levegőt és mutattam Harrynek, hogy üljön vissza mellém az ágyra.
-
Tudom, nem is akartam
veszekedni, csak a sok stressz most így jött ki rajtam. Ne haragudj nem
akartam. – óvatosan megfogta a fejem és maga felé fordította.
-
Nem haragszom, de ezt
mondtam már. Elhiszem, de nem akarlak elveszíteni. – közelebb másztam és a
fejem a vállára hajtottam.
-
Szeretlek, mindennél
jobban. – belepuszilt a hajamba és közelebb húzott magához a vállamnál fogva.
-
Én is szeretlek. Azért
mi tagadás ez egy eseménydús nap volt. – halkan kuncogtam és a mellkasába
fúrtam az arcom.
-
Az biztos. Azok a topless
képeim. Fenomenálisak voltak. – beleborzongtam abba az édes nevetésbe, amit
kiadott.
-
Miért? Olyan aranyos
voltál. Anyukád melltartójában voltál a legszexibb. Tökre beindító az a kép.
Nekem elhiheted. – nevetnek kellett nekem is már.
-
Azt hiszem, ha ez
téged beindít, akkor elkérek anyutól egy melltartót.
-
Nekem nyolc.
Anyukádnak akkor is jobban áll. Nem kell ezt erőltetned. – mire ezt kimondtam
rám támadt és csiklandozni kezdett.
Annyira nevettem, hogy
alig kaptam levegőt. Sikítoztam, kiabáltam, ütögettem, de semmi nem használt.
Mire végkimerülésben feladtam vele a versenyt, elkezdett csörögni a telefonom.
Lihegve feltápászkodtam az ágyról és felvettem a telefonom.
-
Jó estétDr. Silverman!
Miben segíthetek? – fogalmam sincs miért keresett, főleg este nyolckor.
-
Jó napot Darcy!
Elnézést a zavarásért. Előre kellett hoznunk a kemoterápia időpontját.
-
Miért? – remélem semmi
nagy baj, de ennél nagyobb már nem lehet.
-
Mert a fertőzött
sejtek gyorsabban terjednek, mint gondoltuk. Ez nem azt jelenti, hogy Ön nem gyógyítható,
csak be kell feküdnie már holnapután a kórházba, hogy minél előbb elkezdhessük
a kezelést.
-
Értem. A szilvesztert
sem tölthetem már otthon? – az első szilveszterem lenne a fiúkkal.
-
Nem, sajnos nem
töltheti otthon. Minél előbb el kell kezdenünk a kezeléseket. Sajnálom, nem
akarjuk, hogy nagyobb baja essen. Milyen tünetek jelentkeztek eddig?
-
Rendben, semmi baj.
Hát, gyengeség, a fejfájás, fogytam pár kilót és néha a csontjaim is fájtak.
Azt hiszem ennyi. – ennyi volt, több tünet nem jelentkezett, ugye?
-
Ezek mennyire voltak
elviselhetőek? – mintha faggatáson lettem volna, komolyan.
-
A fejfájás az
semennyire, mert a napi koszt ennek következtében távozott is belőlem. Ja, igen
az étvágytalanságot kihagytam. Más többi mind kibírható volt.
-
Köszönöm. Holnapután
reggel 10-kor találkozunk bent a kórházban. minden szükséges dolgát hozza
magával. Ruha, iratok stb. még egyszer elnézést a zavarásért. További kellemes
estét. Viszlát! – nem akarok kórházba menni még. Nem ez nem lehet.
-
Köszönöm, viszlát! –
letettem a telefont és visszatettem oda, ahol volt.
Harry zavartan nézett
rám, azt se tudta mi van. Elmagyaráztam neki mindent, de nem nagyon akar
elengedni a sok fehérköpenyes közé. Pedig muszáj lesz, ha meg akarok gyógyulni.
Mindent meg kell tennem az egészségem érdekében.
Megbeszéltük, hogy
holnap indulunk haza délután, mivel össze kell pakolnom a szükséges dolgaimat.
Rengeteg dolgom lesz mielőtt „bevonulok”.
Miután mindent
tisztáztunk, írtam egy sms-t anyának a dolgokkal kapcsolatban. Azonnal
felhívott és vagy fél óra alatt sikerült elmagyaráznom neki mindent, mire
megértette. Azt mondta, hogy ő is jönni akar velem, mikor bemegyek a kórházba.
Amikor végeztem a
telefonálgatásokkal, akkor Harryvel közösen lementünk, hogy elmondjuk a
szüleinek, azt, hogy holnap megyünk haza. Ennek az okát is elmagyaráztam és
teljesen megértették.
Feljöttünk az emeletre
és elsőként Harry ment fürdeni. Jó sokáig áztatta a seggét a vízben, mert mikor
visszajött fel kellett keltenie, ugyanis elbólintottam az ágyon. Összeszedtem a
fürdőscuccomat és elandalogtam a fürdőszobáig.
Alaposan megmosakodtam
és kiléptem a zuhanyzóból. Szárazra töröltem a bőröm, majd magamra aggattam a
pizsamám. Kifésültem a hajam és hagytam, hogy a vállamra omoljon. Feltöröltem a
kifolyt vizet és miután lekapcsoltam a villanyt visszamentem Harryhez a
szobába.
Harry most az én
helyemet vette át, hiszen ő bóbiskolt el az ágyon. Nem akartam felébreszteni,
ezért óvatosan másztam be mellé az ágyba. Mocorogni kezdett, mikor a takarója
alá bújtam, de nem ébredt fel. A távirányító szerencsére az ágyon volt, pont
mellettem, így könnyen tudtam váltogatni a csatornák között.
*visszaemlékezés*
Anya, én és a nővérem
kint voltunk a játszótéren. Hintáztunk, milliószor lecsúsztunk a csúszdán és
rengeteget nevettünk. A többi barátunk is ott volt, hogy együtt játszhassunk.
Önfeledten futkostunk
a nagy játékokkal teli téren, mikor hallottunk egy hatalmas nyüszítést.
Mindenki a hang irányába figyelt és csend telepedett a gyerekekre és a
szülőkre.
Odafutottunk
Roxane-val és megláttunk egy kiskutyát, akit épp az előbb ütött el az autó.
Kiabáltunk anyának és hozzánk sietett. Megbeszéltük vele, hogy elvisszük
állatorvoshoz. A kocsiban volt egy felesleges pléd, amit leterítettünk a hátsó
ülésre. Én ültem vele hátra és egy kötést szorítottam a lábára, hogy ne
vérezzen annyira. Nagyon aggódtam miatta. Anya nyugtatgatott, hogy nem esik
majd baja.
Siettünk és együtt
vittük be az állatklinikára. Gyorsan egy állatoknak szánt hordágyra tették,
majd onnan egyszerre a műtőbe. Nagyon aggódtunk érte a tesómmal és vártuk, hogy
mi fog történni. Anya persze nyugtatott minket, hogy nem lesz semmi baja és, ha
meggyógyul, akkor meg fogjuk tartani. Alig vártam, hogy újra jól legyen és
hazavihessük.
Sokat vártunk és
nagyon álmos lettem, mikor kijött egy fehér köpenyes bácsi. Félrehívta anyut és
beszélni kezdtek. Csak értetlenül bámultunk Roxane-val és nem tudtuk hol az új
kutyusunk.
-
Lányok, sajnálom, de a
kiskutya elpusztult. Nem tudtak rajta segíteni, mert sok vért vesztett. – anya
leült mellénk és mi mindketten sírva bújtunk hozzá.
-
Még nevet sem adtunk
neki. – Roxane szipogva nyöszörögte és anya a fejét simogatta.
-
Sajnálom, majd ha
apátok megengedi, kaphattok egy kiskutyát. – felálltunk és szomorúan
elindultunk haza.
*visszaemlékezés vége*
Hogy miért gondoltam
erre? Talán, mert lehet én is meghalok. Ez a másik félelmem a betegségem
kapcsán. Nem akarok egyáltalán meghalni, de ezek a hírek, amiket ma kaptam
igazán megdöbbentőek voltak. Bízom benne, hogy semmi rosszra nem kell
számítanom.
Hogyan jutnak nekem
eszembe ilyenek éjjel 3 órakor? Bár mondjuk mindig ilyenkor vagy a kádban
férkőznek az elmémbe az efféle komoly dolgok. Jó néha az ilyeneken
elgondolkozni. A félelem teljesen bennem van, mivel soha még a családban sem
történt ilyen. Nem értem nekem, hogyan kerültek a szervezetembe ilyen fertőzött
sejtek. Nem baj, túl kell élnem, mert van még elég dolgom itt a Földön.
Tizenkilenc évesen csak nem halhatok meg. Szükségem van Harryre és a családomra
is. Nem akarok elmenni.
Miközben elmélkedtem a
tévé is felkapcsolva maradt. Az oldalamra fordultam Harry felé és kinyomtam a
tévét. Hallottam, ahogyan egyenletesen veszi a levegőt és szépen lassan mozog a
mellkasa. Olyan gyönyörű volt még így sötétben is. Leginkább miatta és a
szerelméért kell küzdenem. Hamarosan én is ugyanúgy szépen lassan vettem a
levegőt, mint Ő.
*másnap reggel*
Reggel Harry
ébresztett, hogy már tíz óra van és el kéne indulnunk haza. Szépen lassan
feltápászkodtam és készülődni kezdtem. Egy egyszerű szettet vettem fel, sminket
nem raktam, mert nem volt szükséges./kép/.
-
Drágám, készen vagy
már? – Harry kiabált a nappaliból. Én még mindig a cuccaimat szedtem össze.
-
Mindjárt készen
leszek. Öt perc. – visszakiáltottam és tovább rakodtam.
-
Ezt mondtad fél órával
ezelőtt is. – megint kiabált és én csak nevettem.
Összepakoltam mindent
és a lépcső felé indultam, mikor nagyon elkapott a szédülés. Megtámaszkodtam a
korlátban és leültem, majd a hátamat a falnak támasztottam.
-
Harry! – elkiáltottam
magam és nem sokkal később elsötétült minden körülöttem.
Borzasztó fejfájással
ébredtem és azt sem tudtam hol vagyok. Lassan feltornáztam magam és
körbepillantottam. Szerencsére nem kórházban voltunk, hanem a házamban. Harryt
sem láttam sehol, de annyira kábult voltam, hogy inkább visszafeküdtem a
kanapéra és elbóbiskoltam.
*Harry szemszöge*
Csak annyit hallottam,
hogy Darcy kiabál nekem és én azonnal futni kezdtem a lépcsőnk felé. Mire
odaértem ájultan feküdt a lépcső tetejénél. Nagyon megijedtem. Felkaptam a
kezembe és a nappaliba siettem vele. anya hozott vizet, hogy mikor felébred,
igyon.
Anya jóvoltából
felébredt, de azonnal beletuszkolt a szájába egy altatót. Elmagyarázta, hogy
azért adta neki, mert nem akarja, hogy hazáig is rosszul legyen. Segítettek
kivinni a cuccainkat, míg én elfektettem Darcyt a hátsó ülésre.
Elköszöntem anyától és
elindultam haza. Darcy békésen aludt a hátsó ülésen. Nagyon beszartam, szó
szerint, na jó nem. Ijesztő volt eléggé
*pár óra múlva*
Már itthon vagyunk
Darcy házában és a nappaliban szunyókál. Rendesen kiütötte az altató, de nem is
baj, ki kell pihennie magát.
Éppen a konyhában
ültem és lestem ki a fejemből, mikor Darcy álmos tekintetével találkoztam.
-
Hogy vagy? – kérdeztem
és felálltam a székről, majd a karjaimba zártam.
-
Most jól. Mi történt?
Arra emlékszem, hogy elsötétült minden. – éreztem, ahogy beszél, mert a fejét a
mellkasomra hajtotta.
-
Hát elájultál és a
nappaliba vittelek. Anya segített rendbe tenni téged. Adott neked egy altatót,
hazafelé ne legyen gondod. Ugye nem baj?
-
Dehogy baj, legalább
aludtam egy jót. Mennyi az idő? – kibújt az ölelésemből és a hűtőhöz ment és
kivett belőle egy joghurtot.
-
Öt óra lesz. Miért? –
mellé sétáltam és ránéztem.
-
Mert össze kellene
pakolnom a dolgaimat, de kicsit később. – nagyot sóhajtott és a nappaliba ment.
-
Majd segítek, oké? –
leültem mellé a kanapéra és bekapcsoltam a tévét.
-
Oké. – lágyan mosolygott,
de észrevehető volt abban a mosolyban, hogy nem akar bemenni a kórházba. Ez teljesen
érthető.
-
Mit akarsz nézni? –
próbáltam oldani a hangulatot, de abban a pillanatban mindketten feszültek
voltunk, a másnap miatt.
-
Nekem mindegy. Valami normálisat.
– megette az utolsó kanál joghurtot és kivitte a konyhába.
-
Drágám, nem akarom,
hogy ez az utolsó este, amit velem tölthetsz csendben és unalmasan teljen el. Azt
akarom, hogy boldog legyél mellettem még ma. Találjunk ki valamit és üssük el
az estét. Tudod mit? Elmegyünk vacsorázni. Elviszlek egy randira. Megfelelne? –
remélem, beválik a tervem, mert már foglaltam asztalt.
-
Semmi kedvem sehova
sem menni. Itthon akarok lenni és pihenni, ha már úgyis kiszolgáltatott
helyzetben leszek a kórházban. – nyafogni kezdett és visszaült mellém.
-
Bébi, csak egy kis
időt tölts már velem. Vacsorázunk egyet, iszunk egy kis bort vagy valami és jól
érezzük magunkat, na? – ránéztem és minden erőmmel azon voltam, hogy a kiskutya
szemek beváljanak.
-
Rendben, de kilencnél
tovább nem megyünk, oké? Most akkor összepakolunk? – ez az, nyertek a kiskutya
szemek! Köszi, Apu!!
-
Értettem. – a kezem a
homlokomhoz tettem és úgy néztem ki, mint aki szalutál.
-
Na, akkor nyomás
pakolni. – felállt és maga után húzott.
Felfelé mentünk a
lépcsőn és még mindig előttem ment. Az a formás feneke. Te jó ég. HARRY! Na, jó
befejeztem.
Elővett egy nagy
bőröndöt és kinyitotta a szekrényét. Segítettem neki belehajtogatni a különböző
melegítőket és pulcsikat, pizsamát és egyéb más öltözéket. Összeszedtük a tisztálkodási
szereit és minden más szükséges iratot, ami oda kell.
Fájdalmas volt eléggé
pakolni a cuccait úgy, hogy nem is közösen megyünk például nyaralni. Holnap el
kell búcsúznom tőle egy darabig. Igaz, minden nap bemegyek majd hozzá, amíg
itthon leszek. A laptopját és a telefonja tartozékait is eltettük, hogyha nem
leszek, a közelben tudjunk, majd beszélgetni.
*egy órával később*
Darcyval már a
kocsiban utaztunk, mert ugye ma vacsorázni viszem. Fél óta taxizás után
megérkeztünk a kedvenc Londoni éttermem elé. Kinyitottam neki az ajtót és egyenesen
az inashoz vagy kihez mentünk. De tudatlan vagy Styles.
-
Jó estét! Harry Styles
névre van egy foglalásom. – mosolyogtam az ürgére, aki egyszerre felismert.
-
Jó estét! Igen, itt is
van. Jöjjenek, kérem. – egy barátságos kis asztalhoz vezetett minket.
-
Köszönjük. – bólintott
és elment.
Nem sokkal később egy
hölgy tért vissza itallappal. Megrendeltük az italokat és vártunk, amíg
kihozzák őket. Páran ismét felismertek az étteremben és odajöttek képért. Ilyenkor
utálom a munkám, mert egy nyugalmas estét nem tölthetek el senkivel. Megcsináltam
a képeket és pár aláírást is kiosztottam, majd szerencsére nem zargattak
többet.
-
Köszönöm Harry, ez
igazán csodálatos, de nem kellett volna ilyen drága helyre hoznod. – mosolygott
Darcy és én átnyúltam azt asztal fölött és megcsókoltam a kézfejét.
-
Érted bármi, ha ez az
utolsó együtt töltött esténk egy jó darabig. – felvettem a poharamat és
belekortyoltam a boromba.
-
Szeretlek. – édesen elpirult,
mikor kimondta ezt a szót.
-
Mindennél jobban.
Nem sokkal később
kihozták a vacsoránkat is és enni kezdtünk. Finom volt az étel, mint mindig.
Darcy nem ette meg mindet, de mindvégig azt magyarázta, hogy ő tele van, mert
annyira finom volt. Persze tudtam, hogy nincs étvágya, de nem akartam semmit
sem ráerőltetni.
-
Nagyon köszönöm ezt a
gyönyörű estét. – éppen kifelé mentünk az étteremből, mikor hozzám bújt.
-
Nagyon szívesen, de
már vagy százszor megköszönted ma. – nevettem és belepusziltam a hajába.
-
Mert ezt nem lehet
elégszer megköszönni. – halkan kuncogott, míg én csak fülig érően mosolyogtam.
Hívtam egy taxit és az
nem sokkal később meg is érkezett. Beültünk és hazafelé mentünk. Elfáradtam rendesen.
*
*
*
-
Harry menj már
fürdeni! – kiabált Darcy a konyhából, miközben mosogatott.
-
Bébi, ne zaklass,
mindjárt megyek, csak hadd nézzem már meg ezt a tetves focimeccset. –
visszakiabáltam és tovább folytam szét a kanapén.
-
Nem is szoktál
focimeccset nézni, ne hazudj! El foglak fenekelni sodrófával, ha most nem tolod
be a szép segged a fürdőszobámba!
-
Szexi menzás néni? Ez tetszik.
Kipróbálhatnánk. Mondjuk ma este? – kajánul elvigyorodtam és kikapcsoltam a
tévét, mert perpillanat Darcy szövege jobban érdekelt, mint a foci.
-
Harry, ha nem mész
fürdeni, akkor még konyhás nő nélküli akció sem lesz, nem hogy még
kívánságműsor. Mi vagyok én? – hangosan felnevetett és vizes kézzel jött ki a
konyhából.
-
Na, jó sikerült
rávenned arra, hogy elmenjek fürdeni. Valami cuki hálóruhát vegyél fel, azt
könnyebb levenni rólad. – kacsintottam, majd a fürdő felé igyekeztem.
-
Harry! – éreztem, hogy
a hátamnak csapódik egy párna.
Odafutottam érte és
felkapta az ölembe, persze sikítozott meg ütögélt, de nem sikerült
megszabadulni a fogásomból. Befutottam vele a szobánkba és ledobtam az ágyra és
gyorsan ki is jöttem, , majd kulcsra zártam az ajtót.
Hallottam, hogy sikongat,
és azt akarja, hogy engedjem ki, de ez nem lenne jó ötlet.
Gyorsan megfürödtem és
siettem vissza hozzá a szobába.

P-E-R-F-E-C-T :) Siess a kövivel.
VálaszTörlés