35.rész

Sziasztok! Ne haragudjatok a sok késésért, de sokat kellett tanulnom a héten, tegnap meg felvételit írtam. Te jó ég!:D Remélem most is kapok pár kommentet és örülnék egy két új feliratkozónak is!:)  Átléptük az 5000 oldalmegtekintést amit nagyon köszönök*-*

Mindjárt ki fogom rakni az új blogom prológusát ide nektek!:) Majd véleményezzétek azt isJ <3

                                                                                               Puszi: Szter xx.

Harry szüleivel még beszélgettünk lent a nappaliban és Anne mutogatott Harryről kiskori 

képeket. Harry annyira cikinek tartotta, hogy egyfolytában azt hajtogatta Anne-nak, hogy tegye már el azokat a képeket.

-         Anya! Miért kell ezt? Olyan égők ezek a képek. Tedd már el! – nevetve harsogott.

-         Jaj, kisfiam olyan aranyos voltál Darcynak látnia kell ezeket. – mosolygott Anne és a kezembe nyomott még egy kupac fényképet. Közben Gemma is csatlakozott.

-         Jézusom, Harry itt éppen meztelen vagy. Jobb a helyzet ezen a képen, mint most. – motyogtam és tovább lapoztam egy másik képhez.

-         Hé! Ez nem igaz. Ne hazudj, te is tudod, hogy egy Adonisz vagyok. – kihúztam magát és dörömbölt a mellkasán, mint egy gorilla.

-         Ezt még te sem hitted el. – szólt közbe Gemma és elvett párképet az asztalról.

-         Csendet gyermek. – nevetett és arcon csókolt.

-         Harry hihetetlen édesek ezek a képek. Miért nem jutott előbb ez anyukád eszébe? – mondtam és visszatettem az asztalra a képeket.

-         Egyáltalán nem aranyosak. Ha rólad mutogatnának, pucér képeket te sem örülnél neki. Nekem elhiheted.

-         Ne is akard látni az én képeimet. – hátradőltem a kanapén és Harryre figyeltem, ahogy ő is megnéz pár aranyos emléket.

-         Valahol meg van az első ovis rajza is. A képek között kell lennie. Mindjárt megkeresem. – Anne felállt és a nappaliban lévő polchoz lépett. Elővett egy mappát és idehozta nekem.

-         Ez az első rajzod? – mutattam egy kacifántos „rajzra”.

-         Igen, és büszke is vagyok rá. Picasso irigykedhetne. – nevetett és megmutatta a többi igazán szemet vető rajzot.

-         Ez mi akar lenni? Egy rollerező póni? – mutattam egy igencsak furcsa alkotásra.

-         Nem, ez én vagyok, miközben rollerezek. Nem látod? Göndör a hajam. Nem érzékeled a művészi hatást. Ez gonosz. – sírást tettetett én meg egy puha puszival az arcára megnyugtattam.

-         Fáradt vagyok. Túlságosan is. – ásítottam és a fejem Harry vállára hajtottam.

-         Ez is egy tünet, Drágám? – kérdezte Robin.

-         Igen, a többi mellett ez is az. – halványan mosolyogtam és a középkorú férfira néztem.

-         Hogy viseled ezt? Nem nehéz belegondolni, hogy egy jó darabig nem leszel egészséges? – ismét feltett egy kérdést.

-         Azt hiszem, egyenlőre jól viselem. De kicsit nehéz belegondolni, hogy a hajam sem lesz már sokáig a régi és sápadt leszek és sovány valamint gyenge. Attól is félek, hogyha Harry meglát ebben az állapotban, akkor ki fog ábrándulni belőlem. Ettől félek a legjobban. Semmi mástól. – Harryre pillantottam, aki értetlenül nézett rám.

-         Értem. Kitartást és nem szabad feladnod. Erősnek kell lenned és bátornak. Nehéz lesz az biztos, de mindig van remény. – nagyon meghatóak voltak a szavai. Nagyon megkedveltem ezt az embert.

-         Köszönöm, ez igazán kedves Öntől. Igazán meghatóak voltak ezek a szavak. – mosolyogtam és a még mindig értetlen Harryre pillantottam.

-         Innentől tegeződjünk, oké? Nem szeretem, ha valaki magáz. Az olyan öreges. – nevetett és felállt, hogy segítsen elpakolni Anne-nek.

-         Én is így gondolom. Engem is nyugodtan tegezz. Sokkal jobb ez így. – kacsintott Anne és visszatették Robinnal az összes képet a helyére.

Kimentem a konyhába, hogy igyak, mert ismét rám tört a szomjúság. Remélem, hogy Harry nem értette félre, amit mondtam neki. Nem akarom, hogy megharagudjon rám. Az igazán nem lenne jó. Letettem a poharat és ki akartam menni a konyhából, mikor Harry hátulról megfogta a karom és maga felé fordított. Furcsa volt a tekintete.

-         Hogy képzelhetsz ilyet? – kérdezte dühösen.

-         Mit? – nem értettem miről beszélt. Összezavart.

-         Tudod te azt nagyon is jól. Hogy gondolhattad azt, hogy nem foglak szeretni, ha meglátlak majd a kórházban? – majdnem, hogy kiabálni kezdett, de inkább járkált körbe – körbe a konyhában.

-         Mert félek, hát nem érted? – kicsit feljebb emeltem a hangom.

-         Miért nem tudtad elmondani? – ő is hangosabbra váltott. Csak be ne jöjjön valaki.

-         Mert tudtam, hogy úgyis patáliát csapsz. Azért nem mondtam el, mert nem akarom tudni mi az igazság Harry! Amióta újra együtt vagyunk, csak kiabálni tudsz velem és megőrjítesz a túlzott aggodalmaiddal. Értem, hogy aggódsz, de ne gyilkolj meg, mert elmegyek valahová.

-         Mert féltelek, azt isten bassza meg! Nem értet, hogy kurvára félek? Azért aggódom ennyire, mert nem akarom, hogy bajod essen Darcy! Fogd már fel, hogy csak segíteni akarok! – még jobban kiabált és ez engem szörnyen megrémisztett.  

-         Most… hagyj békén egy kicsit. – ömlő könnyekkel futottam fel Harry szobájába.

Leültem az ágyra és csak zokogtam. Persze Harry utánam jött, de nem foglalkoztam vele. nem érdekel, ha ő úgy gondolja bármikor kiabálhat velem tegye meg. Avval nem törődik, hogy nem kéne stresszes életet élnem. Ha ennyire számítok neki, nem kiabált volna most velem. Egy kis magányra van szükségem és nem arra, hogy folyamatosan rágja a fülem, mert elmegyek valahova. Nem lesz semmi bajom, majd akkor aggódjon, ha a kórházban fekszem fal fehéren. Akkor aggódhat.

-         Darcy, beszélgetnénk? – éreztem, hogy lejjebb süllyed az ágy, mert leült.

-         Hagyj békén. – nyögtem és éreztem, hogy egyre jobban szorul a torkom.

-         Dehogy hagylak, ezt meg kell beszélnünk. – érdekes, most tud normális hangnemben beszélni.

-         Úgy látszik, most tudsz rendes hangnemben beszélni. – úgy hangzott, mintha csak köptem volna a szavakat.

-         Kérlek, beszéljük ezt meg. Nem úgy gondoltam. – hallani lehetett, hogy elcsuklik a hangja.

-         Persze, nem úgy gondoltad. Akkor miért kellett kiabálnod? Kíváncsi lennék rá. – ismét emelkedett fel a hangom, de szerintem jogosan.

-         Mert ideges lettem, de nem akartam neked rosszat, elhiheted. – sóhajtott, majd felállt és elém térdelt, hogy jobban lásson.

-         Ideges lettél arra, hogy félek attól az opciótól, hogyha meglátsz, elhagysz? Mondd, ilyen helyzetben ki nem félne ilyesmitől? – keresztbe tettem magam előtt a kezem és a falat bámultam.

-         Igazad van, de nem foglak elhagyni. Szeretlek te butus. Nem érted meg, hogy a meghalnék érted? Annyit leszek, melletted amennyit csak lehet. Nem hagylak el. Soha nem tennék olyat. Te vagy nekem a világon a legfontosabb ember. Nem kell attól félned, hogy cserbenhagylak, mert nem lesz olyan. Garantálom, hogy semmi ilyen nem történik majd. Szeretlek a világon mindennél jobban. Mindig itt leszek neked. Segítek átvészelni minden nehézséget. Ne félj, mindig itt leszek majd melletted. Nagyon sajnálom, hogy kiabáltam veled, csak féltelek. – elvette a mellkasomtól a kezeimet és belecsúsztatta az övéit.

-         Nem haragszom, de ha annyira féltesz, akkor nem ordítozni kell, hanem normálisan beszélni vagy épp kérdezni. Nem lesz ez így jó, hogy folyamatosan minden apró szarságon összeveszünk. Nem igazán akarom felidegesíteni magam semmin. – kifújtam a levegőt és mutattam Harrynek, hogy üljön vissza mellém az ágyra.

-         Tudom, nem is akartam veszekedni, csak a sok stressz most így jött ki rajtam. Ne haragudj nem akartam. – óvatosan megfogta a fejem és maga felé fordította.

-         Nem haragszom, de ezt mondtam már. Elhiszem, de nem akarlak elveszíteni. – közelebb másztam és a fejem a vállára hajtottam.

-         Szeretlek, mindennél jobban. – belepuszilt a hajamba és közelebb húzott magához a vállamnál fogva.

-         Én is szeretlek. Azért mi tagadás ez egy eseménydús nap volt. – halkan kuncogtam és a mellkasába fúrtam az arcom.

-         Az biztos. Azok a topless képeim. Fenomenálisak voltak. – beleborzongtam abba az édes nevetésbe, amit kiadott.

-         Miért? Olyan aranyos voltál. Anyukád melltartójában voltál a legszexibb. Tökre beindító az a kép. Nekem elhiheted. – nevetnek kellett nekem is már.

-         Azt hiszem, ha ez téged beindít, akkor elkérek anyutól egy melltartót.

-         Nekem nyolc. Anyukádnak akkor is jobban áll. Nem kell ezt erőltetned. – mire ezt kimondtam rám támadt és csiklandozni kezdett.

Annyira nevettem, hogy alig kaptam levegőt. Sikítoztam, kiabáltam, ütögettem, de semmi nem használt. Mire végkimerülésben feladtam vele a versenyt, elkezdett csörögni a telefonom. Lihegve feltápászkodtam az ágyról és felvettem a telefonom.

-         Jó estétDr. Silverman! Miben segíthetek? – fogalmam sincs miért keresett, főleg este nyolckor.

-         Jó napot Darcy! Elnézést a zavarásért. Előre kellett hoznunk a kemoterápia időpontját.

-         Miért? – remélem semmi nagy baj, de ennél nagyobb már nem lehet.

-         Mert a fertőzött sejtek gyorsabban terjednek, mint gondoltuk. Ez nem azt jelenti, hogy Ön nem gyógyítható, csak be kell feküdnie már holnapután a kórházba, hogy minél előbb elkezdhessük a kezelést.

-         Értem. A szilvesztert sem tölthetem már otthon? – az első szilveszterem lenne a fiúkkal.

-         Nem, sajnos nem töltheti otthon. Minél előbb el kell kezdenünk a kezeléseket. Sajnálom, nem akarjuk, hogy nagyobb baja essen. Milyen tünetek jelentkeztek eddig?

-         Rendben, semmi baj. Hát, gyengeség, a fejfájás, fogytam pár kilót és néha a csontjaim is fájtak. Azt hiszem ennyi. – ennyi volt, több tünet nem jelentkezett, ugye?

-         Ezek mennyire voltak elviselhetőek? – mintha faggatáson lettem volna, komolyan.

-         A fejfájás az semennyire, mert a napi koszt ennek következtében távozott is belőlem. Ja, igen az étvágytalanságot kihagytam. Más többi mind kibírható volt.

-         Köszönöm. Holnapután reggel 10-kor találkozunk bent a kórházban. minden szükséges dolgát hozza magával. Ruha, iratok stb. még egyszer elnézést a zavarásért. További kellemes estét. Viszlát! – nem akarok kórházba menni még. Nem ez nem lehet.

-         Köszönöm, viszlát! – letettem a telefont és visszatettem oda, ahol volt.

Harry zavartan nézett rám, azt se tudta mi van. Elmagyaráztam neki mindent, de nem nagyon akar elengedni a sok fehérköpenyes közé. Pedig muszáj lesz, ha meg akarok gyógyulni. Mindent meg kell tennem az egészségem érdekében.

Megbeszéltük, hogy holnap indulunk haza délután, mivel össze kell pakolnom a szükséges dolgaimat. Rengeteg dolgom lesz mielőtt „bevonulok”.

Miután mindent tisztáztunk, írtam egy sms-t anyának a dolgokkal kapcsolatban. Azonnal felhívott és vagy fél óra alatt sikerült elmagyaráznom neki mindent, mire megértette. Azt mondta, hogy ő is jönni akar velem, mikor bemegyek a kórházba.

Amikor végeztem a telefonálgatásokkal, akkor Harryvel közösen lementünk, hogy elmondjuk a szüleinek, azt, hogy holnap megyünk haza. Ennek az okát is elmagyaráztam és teljesen megértették.

Feljöttünk az emeletre és elsőként Harry ment fürdeni. Jó sokáig áztatta a seggét a vízben, mert mikor visszajött fel kellett keltenie, ugyanis elbólintottam az ágyon. Összeszedtem a fürdőscuccomat és elandalogtam a fürdőszobáig.

Alaposan megmosakodtam és kiléptem a zuhanyzóból. Szárazra töröltem a bőröm, majd magamra aggattam a pizsamám. Kifésültem a hajam és hagytam, hogy a vállamra omoljon. Feltöröltem a kifolyt vizet és miután lekapcsoltam a villanyt visszamentem Harryhez a szobába.

Harry most az én helyemet vette át, hiszen ő bóbiskolt el az ágyon. Nem akartam felébreszteni, ezért óvatosan másztam be mellé az ágyba. Mocorogni kezdett, mikor a takarója alá bújtam, de nem ébredt fel. A távirányító szerencsére az ágyon volt, pont mellettem, így könnyen tudtam váltogatni a csatornák között.

*visszaemlékezés*

Anya, én és a nővérem kint voltunk a játszótéren. Hintáztunk, milliószor lecsúsztunk a csúszdán és rengeteget nevettünk. A többi barátunk is ott volt, hogy együtt játszhassunk.

Önfeledten futkostunk a nagy játékokkal teli téren, mikor hallottunk egy hatalmas nyüszítést. Mindenki a hang irányába figyelt és csend telepedett a gyerekekre és a szülőkre.

Odafutottunk Roxane-val és megláttunk egy kiskutyát, akit épp az előbb ütött el az autó. Kiabáltunk anyának és hozzánk sietett. Megbeszéltük vele, hogy elvisszük állatorvoshoz. A kocsiban volt egy felesleges pléd, amit leterítettünk a hátsó ülésre. Én ültem vele hátra és egy kötést szorítottam a lábára, hogy ne vérezzen annyira. Nagyon aggódtam miatta. Anya nyugtatgatott, hogy nem esik majd baja.

Siettünk és együtt vittük be az állatklinikára. Gyorsan egy állatoknak szánt hordágyra tették, majd onnan egyszerre a műtőbe. Nagyon aggódtunk érte a tesómmal és vártuk, hogy mi fog történni. Anya persze nyugtatott minket, hogy nem lesz semmi baja és, ha meggyógyul, akkor meg fogjuk tartani. Alig vártam, hogy újra jól legyen és hazavihessük.

Sokat vártunk és nagyon álmos lettem, mikor kijött egy fehér köpenyes bácsi. Félrehívta anyut és beszélni kezdtek. Csak értetlenül bámultunk Roxane-val és nem tudtuk hol az új kutyusunk.

-         Lányok, sajnálom, de a kiskutya elpusztult. Nem tudtak rajta segíteni, mert sok vért vesztett. – anya leült mellénk és mi mindketten sírva bújtunk hozzá.

-         Még nevet sem adtunk neki. – Roxane szipogva nyöszörögte és anya a fejét simogatta.

-         Sajnálom, majd ha apátok megengedi, kaphattok egy kiskutyát. – felálltunk és szomorúan elindultunk haza.

*visszaemlékezés vége*

Hogy miért gondoltam erre? Talán, mert lehet én is meghalok. Ez a másik félelmem a betegségem kapcsán. Nem akarok egyáltalán meghalni, de ezek a hírek, amiket ma kaptam igazán megdöbbentőek voltak. Bízom benne, hogy semmi rosszra nem kell számítanom.

Hogyan jutnak nekem eszembe ilyenek éjjel 3 órakor? Bár mondjuk mindig ilyenkor vagy a kádban férkőznek az elmémbe az efféle komoly dolgok. Jó néha az ilyeneken elgondolkozni. A félelem teljesen bennem van, mivel soha még a családban sem történt ilyen. Nem értem nekem, hogyan kerültek a szervezetembe ilyen fertőzött sejtek. Nem baj, túl kell élnem, mert van még elég dolgom itt a Földön. Tizenkilenc évesen csak nem halhatok meg. Szükségem van Harryre és a családomra is. Nem akarok elmenni.

Miközben elmélkedtem a tévé is felkapcsolva maradt. Az oldalamra fordultam Harry felé és kinyomtam a tévét. Hallottam, ahogyan egyenletesen veszi a levegőt és szépen lassan mozog a mellkasa. Olyan gyönyörű volt még így sötétben is. Leginkább miatta és a szerelméért kell küzdenem. Hamarosan én is ugyanúgy szépen lassan vettem a levegőt, mint Ő.

*másnap reggel*

Reggel Harry ébresztett, hogy már tíz óra van és el kéne indulnunk haza. Szépen lassan feltápászkodtam és készülődni kezdtem. Egy egyszerű szettet vettem fel, sminket nem raktam, mert nem volt szükséges./kép/.

-         Drágám, készen vagy már? – Harry kiabált a nappaliból. Én még mindig a cuccaimat szedtem össze.

-         Mindjárt készen leszek. Öt perc. – visszakiáltottam és tovább rakodtam.

-         Ezt mondtad fél órával ezelőtt is. – megint kiabált és én csak nevettem.

Összepakoltam mindent és a lépcső felé indultam, mikor nagyon elkapott a szédülés. Megtámaszkodtam a korlátban és leültem, majd a hátamat a falnak támasztottam.

-         Harry! – elkiáltottam magam és nem sokkal később elsötétült minden körülöttem.

Borzasztó fejfájással ébredtem és azt sem tudtam hol vagyok. Lassan feltornáztam magam és körbepillantottam. Szerencsére nem kórházban voltunk, hanem a házamban. Harryt sem láttam sehol, de annyira kábult voltam, hogy inkább visszafeküdtem a kanapéra és elbóbiskoltam.

*Harry szemszöge*

Csak annyit hallottam, hogy Darcy kiabál nekem és én azonnal futni kezdtem a lépcsőnk felé. Mire odaértem ájultan feküdt a lépcső tetejénél. Nagyon megijedtem. Felkaptam a kezembe és a nappaliba siettem vele. anya hozott vizet, hogy mikor felébred, igyon.

Anya jóvoltából felébredt, de azonnal beletuszkolt a szájába egy altatót. Elmagyarázta, hogy azért adta neki, mert nem akarja, hogy hazáig is rosszul legyen. Segítettek kivinni a cuccainkat, míg én elfektettem Darcyt a hátsó ülésre.

Elköszöntem anyától és elindultam haza. Darcy békésen aludt a hátsó ülésen. Nagyon beszartam, szó szerint, na jó nem. Ijesztő volt eléggé

*pár óra múlva*

Már itthon vagyunk Darcy házában és a nappaliban szunyókál. Rendesen kiütötte az altató, de nem is baj, ki kell pihennie magát.

Éppen a konyhában ültem és lestem ki a fejemből, mikor Darcy álmos tekintetével találkoztam.

-         Hogy vagy? – kérdeztem és felálltam a székről, majd a karjaimba zártam.

-         Most jól. Mi történt? Arra emlékszem, hogy elsötétült minden. – éreztem, ahogy beszél, mert a fejét a mellkasomra hajtotta.

-         Hát elájultál és a nappaliba vittelek. Anya segített rendbe tenni téged. Adott neked egy altatót, hazafelé ne legyen gondod. Ugye nem baj?

-         Dehogy baj, legalább aludtam egy jót. Mennyi az idő? – kibújt az ölelésemből és a hűtőhöz ment és kivett belőle egy joghurtot.

-         Öt óra lesz. Miért? – mellé sétáltam és ránéztem.

-         Mert össze kellene pakolnom a dolgaimat, de kicsit később. – nagyot sóhajtott és a nappaliba ment.

-         Majd segítek, oké? – leültem mellé a kanapéra és bekapcsoltam a tévét.

-         Oké. – lágyan mosolygott, de észrevehető volt abban a mosolyban, hogy nem akar bemenni a kórházba. Ez teljesen érthető.

-         Mit akarsz nézni? – próbáltam oldani a hangulatot, de abban a pillanatban mindketten feszültek voltunk, a másnap miatt.

-         Nekem mindegy. Valami normálisat. – megette az utolsó kanál joghurtot és kivitte a konyhába.

-         Drágám, nem akarom, hogy ez az utolsó este, amit velem tölthetsz csendben és unalmasan teljen el. Azt akarom, hogy boldog legyél mellettem még ma. Találjunk ki valamit és üssük el az estét. Tudod mit? Elmegyünk vacsorázni. Elviszlek egy randira. Megfelelne? – remélem, beválik a tervem, mert már foglaltam asztalt.

-         Semmi kedvem sehova sem menni. Itthon akarok lenni és pihenni, ha már úgyis kiszolgáltatott helyzetben leszek a kórházban. – nyafogni kezdett és visszaült mellém.

-         Bébi, csak egy kis időt tölts már velem. Vacsorázunk egyet, iszunk egy kis bort vagy valami és jól érezzük magunkat, na? – ránéztem és minden erőmmel azon voltam, hogy a kiskutya szemek beváljanak.

-         Rendben, de kilencnél tovább nem megyünk, oké? Most akkor összepakolunk? – ez az, nyertek a kiskutya szemek! Köszi, Apu!!

-         Értettem. – a kezem a homlokomhoz tettem és úgy néztem ki, mint aki szalutál.

-         Na, akkor nyomás pakolni. – felállt és maga után húzott.

Felfelé mentünk a lépcsőn és még mindig előttem ment. Az a formás feneke. Te jó ég. HARRY! Na, jó befejeztem.

Elővett egy nagy bőröndöt és kinyitotta a szekrényét. Segítettem neki belehajtogatni a különböző melegítőket és pulcsikat, pizsamát és egyéb más öltözéket. Összeszedtük a tisztálkodási szereit és minden más szükséges iratot, ami oda kell.

Fájdalmas volt eléggé pakolni a cuccait úgy, hogy nem is közösen megyünk például nyaralni. Holnap el kell búcsúznom tőle egy darabig. Igaz, minden nap bemegyek majd hozzá, amíg itthon leszek. A laptopját és a telefonja tartozékait is eltettük, hogyha nem leszek, a közelben tudjunk, majd beszélgetni.

*egy órával később*

Darcyval már a kocsiban utaztunk, mert ugye ma vacsorázni viszem. Fél óta taxizás után megérkeztünk a kedvenc Londoni éttermem elé. Kinyitottam neki az ajtót és egyenesen az inashoz vagy kihez mentünk. De tudatlan vagy Styles.

-         Jó estét! Harry Styles névre van egy foglalásom. – mosolyogtam az ürgére, aki egyszerre felismert.

-         Jó estét! Igen, itt is van. Jöjjenek, kérem. – egy barátságos kis asztalhoz vezetett minket.

-         Köszönjük. – bólintott és elment.

Nem sokkal később egy hölgy tért vissza itallappal. Megrendeltük az italokat és vártunk, amíg kihozzák őket. Páran ismét felismertek az étteremben és odajöttek képért. Ilyenkor utálom a munkám, mert egy nyugalmas estét nem tölthetek el senkivel. Megcsináltam a képeket és pár aláírást is kiosztottam, majd szerencsére nem zargattak többet.

-         Köszönöm Harry, ez igazán csodálatos, de nem kellett volna ilyen drága helyre hoznod. – mosolygott Darcy és én átnyúltam azt asztal fölött és megcsókoltam a kézfejét.

-         Érted bármi, ha ez az utolsó együtt töltött esténk egy jó darabig. – felvettem a poharamat és belekortyoltam a boromba.

-         Szeretlek. – édesen elpirult, mikor kimondta ezt a szót.

-         Mindennél jobban.

Nem sokkal később kihozták a vacsoránkat is és enni kezdtünk. Finom volt az étel, mint mindig. Darcy nem ette meg mindet, de mindvégig azt magyarázta, hogy ő tele van, mert annyira finom volt. Persze tudtam, hogy nincs étvágya, de nem akartam semmit sem ráerőltetni.

-         Nagyon köszönöm ezt a gyönyörű estét. – éppen kifelé mentünk az étteremből, mikor hozzám bújt.

-         Nagyon szívesen, de már vagy százszor megköszönted ma. – nevettem és belepusziltam a hajába.

-         Mert ezt nem lehet elégszer megköszönni. – halkan kuncogott, míg én csak fülig érően mosolyogtam.

Hívtam egy taxit és az nem sokkal később meg is érkezett. Beültünk és hazafelé mentünk. Elfáradtam rendesen.

*                                                            *                                                             *

-         Harry menj már fürdeni! – kiabált Darcy a konyhából, miközben mosogatott.

-         Bébi, ne zaklass, mindjárt megyek, csak hadd nézzem már meg ezt a tetves focimeccset. – visszakiabáltam és tovább folytam szét a kanapén.

-         Nem is szoktál focimeccset nézni, ne hazudj! El foglak fenekelni sodrófával, ha most nem tolod be a szép segged a fürdőszobámba!

-         Szexi menzás néni? Ez tetszik. Kipróbálhatnánk. Mondjuk ma este? – kajánul elvigyorodtam és kikapcsoltam a tévét, mert perpillanat Darcy szövege jobban érdekelt, mint a foci.

-         Harry, ha nem mész fürdeni, akkor még konyhás nő nélküli akció sem lesz, nem hogy még kívánságműsor. Mi vagyok én? – hangosan felnevetett és vizes kézzel jött ki a konyhából.

-         Na, jó sikerült rávenned arra, hogy elmenjek fürdeni. Valami cuki hálóruhát vegyél fel, azt könnyebb levenni rólad. – kacsintottam, majd a fürdő felé igyekeztem.

-         Harry! – éreztem, hogy a hátamnak csapódik egy párna.

Odafutottam érte és felkapta az ölembe, persze sikítozott meg ütögélt, de nem sikerült megszabadulni a fogásomból. Befutottam vele a szobánkba és ledobtam az ágyra és gyorsan ki is jöttem, , majd kulcsra zártam az ajtót.

Hallottam, hogy sikongat, és azt akarja, hogy engedjem ki, de ez nem lenne jó ötlet.

Gyorsan megfürödtem és siettem vissza hozzá a szobába.